Tiborcz István cégbirodalmába 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint érkezett egy rejtélyes forrásból – írja a G7, hangsúlyozva, hogy ez az összeg „még az ő mértékével mérve is hatalmas”, ugyanis az a teljes becsült vagyonának „felét-harmadát teszi ki”.
A „rejtélyes forrás” egy közbeiktatott vállalkozást takar, ugyanis a pénz nem közvetlenül került az ország egyik leggazdagabb emberétől – Jellinek Dániel a vonatkozó listán hetedik 276 milliárdos vagyonával – Orbán Viktor vejének cégéhez.
A G7 tehát „talált” egy dokumentumot, amely szerintük arra utal, hogy a pénz forrása az ország egyik leggazdagabb embere, Jellinek Dániel lehetett.
A történetben három cég szerepel:
- Geraldton Zrt. (Jellinek Dániel),
- Fagales Zrt. (Hornung Áron),
- BDPST Zrt. (Tiborcz István).
Hornung Áronról annyit érdemes tudni, hogy a Fagales Zrt.-t hat éve alapította, és helyi ingatlanos körökben „jól cseng a neve”. A G7 cikke szerint „a család 2006 óta a Duna House pécsi franchise-tulajdonosa”.
Ez a pécsi cég két évvel az alapítása után, 2019 áprilisában már közel 5,4 milliárd forintos osztalék kifizetéséről döntött, majd a következő bő három évben további 23,4 milliárd forintot fizetett ki ilyen formában a társaság.
Ez a közel harmincmilliárd forint nem ingatlanos ügyletekből folyt be a céghez, melynek a G7 szerint „alapítása óta egyetlen fillér árbevétele nem volt” (!). A pénzt Hornung cége maga is osztalékként kapta Jellinek Dániel egyik érdekeltségétől – derült ki a cikkből.
A portál a már említett dokumentumra hivatkozva – leegyszerűsítve – arról ír, hogy az érintett cégeknél osztalékelsőbbségi részvények voltak, ennek köszönhetően vándoroltak a pénzek Jellinek cégétől Tiborcz BDPST Zrt.-jéhez:
a Geraldton által fizetett osztalék 99,2008 százaléka a Fagaleshez vándorolt, majd onnan annak a 94,0975 százaléka szintén osztalék formájában a BDPST-hez – azaz maradt „valamennyi” a Fagalesnél is.
A lap szerint így összesen több mint 27 milliárd forintnyi olyan osztalékbevétel került Tiborcz István érdekeltségéhez, melynek eredetét egyébként a céges beszámolóikban nem árulták el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót