Összeszerelő üzem jelleg helyett a fejlett országok gazdaságszerkezete jellemző a magyar gazdaságra

Egy gazdaság fejlettségére megbízhatóan lehet következtetni az adott ország gazdasági szerkezetéből az utóbbi évszázadok trendjei alapján. Míg az 1700-as éveket megelőzően több ezer éven át a mezőgazdaság volt a meghatározó területe a gazdaságoknak, addig a 18. század végétől ez megváltozott.

Az ipari forradalmak hatására ugrásszerűen megnövekedett a termelékenység – különösen a feldolgozóiparban – és a gazdaságokban egyre nagyobb szerep jutott az iparnak. Az új technológiák a mezőgazdaságban is változást hoztak: a gépesítés lehetővé tette, hogy kevesebb ember dolgozzon a földeken, miközben a termelés ezzel együtt is növekedett.

Ennek következtében a mezőgazdaság relatív súlya csökkenni kezdett a nemzetgazdaságokban, miközben az ipar egyre nagyobb részesedést szerzett. Ezután egészen a 20. század közepéig az ipar dominált a legfejlettebb államokban, amikor is a technológiai innovációk, mint a telekommunikáció, az elektronika, az automatizáció illetve a növekvő jólétből eredő egyre nagyobb vásárlóerő a szolgáltatói szektor felemelkedéséhez vezettek.

A 21. század elejétől pedig felemelkedőben van a háromszektoros gazdasági modellen túli, új elemet jelentő negyedik szektor, ami a kutatás, tudás és információ előállításához és felhasználásához kapcsolódó iparágakat foglalja magában – kutatásfejlesztés, IT, kreatív iparágak, online média, oktatás, tanácsadás - és magasabb hozzáadott értéket képvisel a hagyományos szolgáltatásokhoz képest is, egyre nagyobb szerepet játszva a hozzáadott értékben és a foglalkoztatásban is. Ennek a jelen évszázadhoz kapcsolódó új szektornak fontos sajátossága, hogy már nem feltétlen használja inputként a szolgáltató ágazatok kibocsátást, hanem azoktól függetlenül, vagy azokba szervesen beágyazódva teremt új értéket, amely pozitív hatással van az ipar és a mezőgazdaság által előállított termékek, a gyártási folyamatok és technológiák fejlődésére is.

Ugyanakkor az exportra való termelésben és az exportbevételek keletkezésében továbbra is jelentősen meghatározó a fejlett ipar. Bolygónk lakosságának növekedése és egyes térségekben a mai napig jellemző alultápláltság is indokolja a mezőgazdaság és élelmiszeripar kibocsátásának növelését. Az öregedő társadalmak, még gyógyíthatatlan betegségek és felbukkanó világjárványok a gyógyszer- és egészségipar felé támasztanak növekvő keresletet. A növekvő lakosság és a feltörekvő országok társadalmainak felzárkózása szintén további ipari termékek hosszútávú keresletét növeli – például járművek, háztartási műszaki cikkek –, noha a gazdasági konjunktúra ciklusok ettől néha eltérítik. A technikai fejlődés és a változó fogyasztói szokások leépíthetnek egyes ipari alágazatokat, míg létrehozhatnak újakat, így megállapítható, hogy mindig lesznek olyan ipari ágazatok, amelyek kitörési pontokat, húzóerőt jelenthetnek, amire érdemes építeni. Ezt felismerték a legfejlettebb államok is, amelyek közül egyesek tudatosan (USA), mások defenzívából, de észlelve a versenyképesség csökkenésének drámai következményeit (EU), igyekeznek újraiparosítási stratégiákat alkotni, ösztönözni, illetve megszerezni a legfejlettebb technológiák (pl. chipgyártás, akkumulátorgyártás) helybeni gyártását, amit a geopolitikai fejlemények, a blokkosodási folyamatok felgyorsulása, a beszállítóktól való függetlenedés, a beszállítói láncok megszakadásától való aggodalmak is fokoznak, ahogy a legutóbbi EU-s Draghi jelentés is hangsúlyozza az iparfejlesztés fontosságát. Az újraiparosítást a legfejlettebb ország esetében az is ösztönzi, hogy az elmúlt évtizedekben túlzott mértékben kiszervezték a termelést alacsonyabb költségű országokba, ezáltal túlzott mértékben függővé váltak az ottani beszállítói láncoktól. Ez egyúttal rávilágít arra is, hogy az ipar túlzott mértékű leépítésének káros hatásai lehetnek.   

Mára a fejlett gazdaságok esetében – amely nagyjából megfeleltethető az OECD tagországok körének – a szolgáltatások felelnek a hozzáadott érték megközelítőleg 70 százalékáért, a sikeres iparosodottabb országok esetében az ipar adja a gazdaság több mint negyedét, a legkisebb néhány százalékos szeletet pedig a mezőgazdaság hozzáadott értéke teszi ki. A fejlett gazdasági szerkezetre jellemző, hogy az egyre magasabb képzettséget és specializációt igénylő, magasabb béreket eredményező munkakörökben helyezkednek el a rezidensek, ezáltal a GDP összetétele a magas hozzáadott értékű high-tech ipar és szolgáltatások irányába tolódott el, amit segít a széles és erőteljes kereslet is, ezzel lehetővé téve, hogy a háztartások sok szolgáltatást „kiszervezzenek” a saját hatáskörükből. 

Magyarország makrogazdasági struktúrája az utóbbi egy évtizedben, mint azt a következő ábra is mutatja, a fejlett gazdaságokéra hasonlít: a hozzáadott érték közel 70 százalékáért a szolgáltatások felelnek, a modern ipar és az építőipar adja majdnem a 30 százalékát, a mezőgazdaság pedig nagyságrendileg a 3 százalékáért felel. Ha a nagy szeletet kitevő szolgáltatásokat még tovább bontjuk, akkor azt láthatjuk, hogy 2023-ra az egyik legmagasabb hozzáadott értéket teremtő és részben az iparra épülő, high-tech információ és kommunikációs IT szolgáltatások, valamint a műszaki, szakmai, tudományos tevékenységek sorrendben 5,1, illetve 10,3 százalékát adták a teljes hozzáadott értéknek, ami megközelíti az EU-s átlagot jelentő 5,3 és 11,6 százalékos értéket. Az egyre fokozódó globális innovációs és technológiai versenyben az ország – és az EU – további fejlődéséhez és versenyképességéhez további előrelépés szükséges ezekben a szektorokban. Egyfelől a vállalatok digitalizációja, a mesterséges intelligencia egyre kiterjedtebb használata megkerülhetetlen a vállalatok versenyképességének erősítése okán – az IKT szektor közvetett súlya valójában jóval nagyobb a gazdaságban kimutatott súlyához képest, mivel a vállalatok számos ehhez a területhez kapcsolódó feladatot, folyamatot házon belül oldanak meg. A második említett alágazat pedig a jövőbeni növekedés alapját jelentő kutatás-fejlesztésben játszik kulcsszerepet.

A fent leírt hozzáadott érték alapú gazdasági szerkezetátalakulás természetesen az egyes szolgáltatói szektorok foglalkoztatási adataiban is megfigyelhető, például a hazai IT szektorban 2010-hez képest 2023-ra 102 ezerről 187 ezerre, a szakmai-tudományos-műszaki szektorban 343 ezerről 567 ezerre, a művészet-szabadidő szolgáltatói szektorban pedig 157 ezerről 237 ezerre növekedett a munkavállalók száma. Ezzel összevetve ebben az időszakban nemzetgazdasági szinten összesen 21 százalékkal emelkedett a teljes foglalkoztatottság 2010 óta, amit elsősorban a szolgáltatások és a feldolgozóipar, valamint az építőipar húztak felfelé, miközben a mezőgazdaság stagnált.

A belföldre és exportra termelő ipar mellett a szolgáltatói szektorok felfutásával kapcsolatban további szempont, hogy az utóbbi néhány évtizedben egyértelműen megfigyelhető egy olyan tendencia, mely szerint az újabb generációk inkább az élményekre helyezik a hangsúlyt a tárgyi javak helyett, ami tovább növeli a szolgáltatások és az immateriális javak iránti keresletet. Emellett az egyre nagyobb létszámú hazai, európai és ázsiai középosztály is egyre nagyobb igényt támaszt a turizmus és az egészségügyi szolgáltatások iránt, amelyben Magyarország is kiváló adottságokkal rendelkezik és kormányzati stratégiai prioritás a további fejlesztésük, így a jövőben várhatóan még erősebb szerepet kapnak ezek a szektorok is a hazai gazdasági struktúrában.

Összességében tehát a magyar gazdaság szerkezete láthatóan a fejlett gazdaságokhoz való felzárkózás útján haladt az elmúlt másfél évtizedben is, amit a foglalkoztatottsági adatok és a gazdasági szerkezet alakulása is igazol, és mára gyakorlatilag illeszkedik a fejlett országokat jelentő OECD országok makrogazdasági struktúrájához. Az egy főre eső GDP felzárkóztatásához továbbra is szükség van a hazai tulajdonú vállalatok, a digitalizáció, az innováció és a kutatás-fejlesztés támogatására, a termelékenység és a hazai exportképes kis- és középvállalatok látványos növelésére, illetve a Magyarországra települő multinacionális vállalatok által megvalósított technológiai transzferre és a létrehozott magas hozzáadott értéket jelentő munkahelyekre, amit a már bejelentett és a következő években megvalósuló iparba irányuló rekordvolumenű, többmilliárd eurónyi működő tőkét jelentő befektetések is erősíteni fognak. Ezen beruházások hozzájárulnak a hazai ipar szerepének és súlyának növekedéséhez, felértékelődéséhez is, azonkívül, hogy a beruházások a jövő technológiáját képviselik, hiszen az elektromos autózás térnyerése megkerülhetetlen a következő évek, évtizedek során.

A kormány célja, hogy hazánk gazdasági növekedése a 3-6 százalék közötti sávba kerüljön 2025-től közép- és hosszú távon is. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy a magyar gazdaság bruttó hozzáadott értéke a lehető legnagyobb mértékben tudjon növekedni, a legmodernebb technológiákkal és high-tech eszközökkel, termeléssel, kutatás-fejlesztéssel karöltve. Ezen célok érdekében a kormány két, különböző megközelítésű gazdaságfejlesztési programot is indított. A 2024. márciusban elfogadott Versenyképességi Stratégia 6 kiemelt ágazat, a járműipar, élelmiszeripar, kreatívipar, egészségipar, infokommunikációs szektor, valamint a vegyipar, acélipar és műanyagipar együttesének fejlesztésére fókuszál. A héten elfogadott Új Gazdaságpolitikai Akcióterv pedig 21 konkrét intézkedés megvalósítását tartalmazza következő három témában: a jövedelmek vásárlóerejének növelése; a megfizethető lakhatás biztosítása, a Demján Sándor Program, melynek célja a kis-és középvállalkozások méretugrásának támogatása. Ezen intézkedések célja a gazdasági növekedés inkluzivitásának, vagyis a magyar családok érdekeit is szolgáló gazdasági növekedés biztosítása – összhangban a kormányzat család- és munkaközpontú gazdaság- és társadalompolitikájával. 

Szerző: Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium vezető közgazdásza