Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) egyik vezetőjét rajtakapták, amint vizsgálatot folytatott egy európai biztos ellen, emiatt az ügyben eljáró belga bíró szokatlanul nagy büntetéssel sújtotta.
Giovanni Kessler, az OLAF 2017-ben távozó korábbi vezetője egy éves felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért John Dalli egészségügyi uniós biztos után szaglászott. Dalli még 2012 októberében mondott le a vádak miatt, miszerint legfőbb segítője kenőpénzt fogadott el dohányipari szereplőktől.
„Mindig is átláthatóan tevékenykedtem, ráadásul azzal a céllal, hogy megtaláljam az igazságot egy nagyon súlyos ügyben” – mondta Kessler a Politiconak.
Miközben az EU egy másik, Katarral kapcsolatos vesztegetési botrány következményeivel küszködik, az úgynevezett Dalli-ügy legújabb fordulata azzal fenyeget, hogy újra belobbantja a feszültséget az átpolitizált belső végrehajtási rendszer miatt.
Dalli az unió dohánytermékekkel kapcsolatos irányelvének újraírásán dolgozott, amikor munkatársát, Silvio Zammit megvádolták azzal, hogy 60 millió euró kenőpénzt kért egy svéd dohánygyártó cégtől a snüssz – egyfajta füstmentes dohány – betiltásának visszavonása érdekében.
A botrány Dalli menesztését eredményezte. Míg azzal vádolták, hogy elmulasztotta nyilvánosságra hozni a dohánylobbistákkal folytatott találkozókat, az OLAF jelentésében nem találtak közvetlen kapcsolatot Dalli és a vesztegetési kapcsolat között.
Kessler azonban azt állította, hogy félreérthetetlen közvetett bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy Dalli tudott róla.
Néhány éven belül azonban maga Kessler is vizsgálat alá került, és a belga hatóságok megvizsgálták azokat az állításokat, amelyek szerint a Dalli-vizsgálatot rosszul hajtották végre, és politikai motivációk húzódtak meg az ügy mögött.
Több éves késlekedés után az Európai Bizottság 2016-ban beleegyezett Kessler mentelmi jogának megszüntetésébe. Ez megnyitotta az utat a belga ügyészek előtt, hogy kihallgathassák azon állítások miatt, miszerint titokban tanúkat vett fel az ügyben anélkül, hogy minden felet tájékoztatott volna, ami a belga jog szerint bűncselekmény.
„Ez egy tisztán jogi vita, egy olyan nyomozási eseményről van szó, amely Európa számos országában határozottan legitim” – mondta Kessler, hozzátéve, hogy a kérdést még Belgiumban is vitatták, mivel két különböző belga ügyész kérte az ügy megszüntetését.
A belga bíróság a Politico által ismertetett ítéletében ugyanakkor kijelentette, hogy aggasztónak találta Kessler hozzáállását, mivel
Azt állította, hogy nincs tudomása a telefonbeszélgetések rögzítését szabályozó jogszabályok létezéséről”, noha ezek a korlátozások az Európai Egyezményből erednek.
„11 évbe telt, mire végre végre rájöttek, hogy megszegték az Európai Bizottság törvényeit” – mondta Dalli az ítéletet követő nyilatkozatában” – majd hozzátette, hogy az igazság győzni fog.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló