Nacsa Lőrinc, Simicskó István és Hollik István törvényjavaslatot nyújtott be „A gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeivel összefüggésben a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosításáról” címmel – írta meg a 24.hu.
Eszerint, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénynek a 122. § (4a) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
»(4a) A munkáltató a 118. § (1)-(2) szerinti pótszabadságot és a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, amelyre vonatkozó igényét a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.«
A törvény a szabadság kiadásáról szóló eddig úgy szólt, hogy a munkáltató a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki.
A hivatkozott 118. § (1)-(2) nem változna, így egy gyermek után továbbra is kettő, két gyermek után négy, több gyermek után hét nap pótszabadság jár majd. Az sem változik, hogy a pótszabadság fogyatékos gyermekenként két nappal nő.
A KDNP képviselői január 1-jétől léptetnék hatályba a módosítást.
Az indoklás szerint a gyermekek után járó pótszabadságot a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban köteles kiadni, ám továbbra érvényes szabály, amely szerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, a működését közvetlenül, súlyosan érintő ok esetén a pótszabadság kiadását legfeljebb hatvan nappal elhalaszthatja, a megkezdett pótszabadságot megszakíthatja.
A nők gondolják igazán nagy áldásnak az apaszabadságot
A Pulzus Kutató vizsgálta lapunk kérésére, hogy mennyire nyitottan áll hozzá a magyar társadalom a gyermek születése után az apaszabadság kérdéséhez. Az év elejétől az eddigi öt helyett már tíz nap apai pótszabadság illeti a kispapákat. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!