A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek – közölte a Progress Étteremhálózat Kft. A kezdeményezés nem új, hiszen a társaság által üzemeltetett éttermek többsége az elmúlt években is zárva tartott ezen a napon, illetve jellemzően december 25-én is.
Két étterem jelenti a kivételt
Ugyanakkor idén még szélesebb körben, a franchise üzleteket is bevonva kapják meg a lehetőséget az éttermekben dolgozó kollégák, hogy szeretteik körében tölthessék az ünnepeket.
A 113 étterem közül csupán az Aréna Mallban és a MOM Parkban található éttermek jelentenek kivételt, mivel ott a bevásárlóközpont előírta a nyitva tartást.
Horváth Andrea, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. HR igazgatója így fogalmazott:
vállalatunk számára kiemelten fontos, hogy kollégáink családtagjaik és szeretteik körében, nyugalomban tölthessék a karácsonyi ünnep időszakát. A korábbi évek során már a hazai McDonald’s éttermek többsége zárva tartott december 24-én, de az idei évben franchise-partnereinkkel közösen sikerült azt először megvalósítanunk rendszerszinten, hogy két egység kivételével minden éttermünk zárva lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!