Bár a „csokit vagy csalunk” játék inkább vidéken, illetve Budapest kertvárosi részén népszerű – furcsa is lenne, ha a Szent István körúton csöngetnének be egymáshoz az emberek –, a nagyobb kereskedelmi láncokhoz betérve már hetek óta láthattuk, hogy elárasztották a polcokat a Halloweennel kapcsolatos termékek.
Egyre több a lehetőségünk, ha tematikus díszítést akarunk
Lapunk megkérdezte a Tescót, hogy náluk mennyire meghatározó ez az ünnep, válaszuk szerint pedig az idei évben 12 féle Halloweenhez köthető szezonális édességet forgalmaznak. Több mint 70 ezer darab szezonális édességgel készültek, ez 20 ezerrel több, mint a tavalyi évben. Az édességek között a vásárlók találhattak például Halloween figurás gumicukrot, tejcsokoládé szellemet, csoki Halloween tököt és csontváz alakú csokit is.
Az édességeken kívül számos Halloween-kiegészítővel várták a borzongásra vágyó vásárlókat: a Tesco üzleteiben vehettek például maszkok, tematikus lufikat, jelmezekhez kiegészítőket, kalapokat, fejpántokat, boszorkányseprűket, de akár Halloween szervírozó tálat is, ha arra vágytak. A lánc az Economxnak elmondta, a vásárlók több mint 60 féle termékből választhattak, ezekből összesen több mint 200 ezer darabbal készültek.
A Tesco a szokásaikról is megkérdezte vásárlóit, ezek alapján
41 százaléka mondta azt, hogy ünnepli a Halloweent: közülük 56 százalék farag tököt, 48 százalékuk pedig feldíszíti az otthonát és vásárol ehhez dekorkelléket.
A kereskedelmi lánc azt mondta lapunknak, összességében azt tapasztalják, hogy minimálisan ugyan, de növekedett a Halloween népszerűsége az elmúlt évekhez képest.
Egyre jobban szeretnek tökölni a magyarok
S ha már fentebb a tökökről írtunk: nem csak a jelmezes beöltözés, a tökfaragás tradíciója is beszivárgott hazánkba. Az évek előrehaladtával egyre több háznál lehet látni ezt a látványos dekorációt a lépcsőkön, ablakokban. A hagyományt ráadásul egyre szélesebb körben lehet művelni, ugyanis több fővárosi kerület és vidéki település is tökfaragó versenyre hívja össze lakosait.
A piac is reagált a jelenségre, emiatt egyre több áruházban lehet kapni tök faragó szettet, a gagyi műanyagtól az egészen profi felszerelésig válogathatunk. Általánosságban 2 és 20 ezer forint között kell költenünk ahhoz, hogy vállalható munkát tudjunk végezni a tökökkel.
De mennyibe kerül egy ehhez szükséges tök? Az árak rettenetesen változóak: van, ahol lemérik, van, ahol darabáron adják. Körülnéztünk kicsit a piacon:
- a Kifli.hu-nál 2300 forint körül adják az 5-8 kilogrammos tököket,
- az Oázisnál 2400 forint a 3-4 kilós, és ezer forint a 2 kilós,
- a Tescoban, az Auchanban és az Aldiban 250 forint kilója,
- a Lidlben 230 forintot kérnek egy kilóért.
Magyarország kismiska az USA-hoz képest
Halloween Amerikában egy igazán kiugró időszak a gazdaságot tekintve. A National Retail Federation (Országos Kiskereskedelmi Szövetség) friss jelentése szerint soha nem látott érdeklődés és lelkesedés övezi idén ezt az ünnepet. Az NRF minden évben felteszi a kérdést a lakosságnak: „Tervezi-e, hogy idén megünnepli a Halloweent, vagy részt vesz-e halloween-i tevékenységekben?”. Az eddigi rekordot 2017-ben regisztrálták, akkor a megkérdezettek 71,1 százaléka válaszolt igennel. A negatív rekordot a covid sújtotta, 2020-as évben mérték, akkor mindössze 58 százalék mondta, hogy megtartja az ünnepet. 2023-ban azonban kilőtt az érdeklődés a lakosság 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy halloweenezik.
Ez a 73 százalék pedig irdatlan pénzt fog költeni. Az NRF előzetes felmérése szerint az amerikai fogyasztók összesen több mint 12 milliárd dollárt terveztek költeni Halloweenre. Ezek nagy részét jelmezek, dekorációk és édességek vásárlására fordítják.
De nézzük meg tételesen, hogy mire, mennyit fordítanak:
- jelmezekre (beleértve a felnőtteket, gyermekeket, és háziállatokat) 4,1 milliárd dollárt,
- dekorációra, egyéb kellékekre 3,9 milliárd dollárt,
- édességre 3,6 milliárd dollárt,
- üdvözlőlapokra 500 millió dollárt.
A legnagyobb tételt tehát a jelmezek jelentik, az NRF jelentése alapján ez fejenként 37 dollárt tesz ki – mai árfolyamon számolva egy nagyjából 13 ezer forintot jelent.
Haldoklik a Halloween, megfejtették miért
Évek óta nem akart működni a legsikeresebb szezonális recept a tőzsdéken, az úgynevezett Halloween-indikátor. Megfejtették, miért, és ez alapján idén nem kell túl sok jóra számítani. Bővebben --->
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!