Az Izraellel kötött újabb egyezmények nyomán a terrorszervezet szerdán bejelentette, hogy visszaadja négy elrabolt izraeli holttestét, cserébe több száz olyan palesztin fogoly szabadon bocsátásáért, akiknek elengedését a múlt hét óta halogatták. 

A cserére az éjjel sor került

számolt be a Guardian. 

A túszok holttesteit átadták a dél-gázai Vöröskeresztnek, akik éjfél körül a Kerem Shalom-i határponthoz szállították. Eközben a ciszjordániai Ramallah városába érkezett egy palesztin foglyokat szállító autóbusz-konvoj. A Haaretz izraeli újság arról számolt be, hogy 43 Oferben fogva tartott palesztint adtak át első körben a Vöröskeresztnek. Csaknem 100 további palesztin foglyot adtak át Egyiptomnak, ahol addig maradnak, amíg egy másik ország be nem fogadja őket. Egyelőre nem tudni, hogy mind a 602 palesztin fogoly szabadult-e, akiket szombaton kellett volna elengednie Izraelnek hat túlélő izraeli túszért cserébe.

Visszatérhetett ugyanakkor Izraelbe Slomó Manszúr, Cahi Idan, Ohad Jahalomi és Iczik Elgert holtteste, hogy családjaik méltó temetésben részesítsék őket.

Ezután 59 túsz marad a Gázai övezetben a Hamásznál, közülük harmincöt embert Izraelben halottnak nyilvánítottak.

A túszalku első szakaszának utolsó fázisában már szombaton el kellett volna engedni az izraeli börtönökből hatszázkét foglyot, de Siri Bibasz holttestének visszatartása és a túszok szabadon engedésekor végrehajtott ceremóniák miatt Izrael elhalasztotta szabadon engedésüket.

Az éjjel Izraelbe visszaszállított túszok között van az ötvenéves, négygyermekes Cahi Idan holtteste, őt élve raboltak el otthonából, Nahal Óz kibucból, de a fogságban életét vesztette. 2023 október 7-én, a Hamász terrortámadásában meggyilkolták 18 éves lányát, Majant is.

Szintén izraeli földben fogják eltemetni a 86 éves Slomó Manszurt, a legidősebb túszt, akit Kiszufim kibucból hurcoltak a Gázai övezetbe. Az izraeli hadsereg (IDF) két héttel ezelőtt bejelentette, hogy a mészárlás reggelén meggyilkolták, és a Hamász a holttestét tartotta vissza.

Az ötvenéves Ohad Jahalomit Nir Óz kibucból rabolták el 12 éves kisfiával együtt. Külön tartották fogva, egy tavalyi videofelvételen még élt, noha sebesültnek látszott. Kisfia hazakerült az első túszalkuval.

A 69 éves, szintén Nir Óz kibucból származó Iczik Elgertet is élve rabolták el, és fogságból kiszabadult túszok elmondták, hogy találkoztak vele. Tavaly márciusban a Hamász azt közölte, hogy más túszokkal együtt életét vesztette, de az IDF nem tudta ellenőrizni az információkat. Ezen a héten bátyja azt állította, hogy éhen halt.

Az elmúlt napokban közvetítőkön keresztül Izrael és a Hamász megbeszéléseket folytatott, melyek megállapodásokhoz vezetettek.

Izrael azt próbálja elérni, hogy bocsássák szabadon a rossz fizikai állapotú túszokat, és cserébe Izrael további palesztin foglyokat enged el anélkül, hogy teljesítené a Hamász központi követelését, a háború lezárását.

A Hamász a közvetítőkön keresztül azt üzente, hogy nem zárja ki a javaslat elfogadását, ha cserébe a jövő héten kezdődő ramadán hónap végéig folytatódik a tűzszünet.