„Családbarát ország, nemzet vagyunk. Magyarország sikeres jövője a kultúrán nyugvó erős identitáson, a versenyképes, innovatív oktatás-kutatáson, valamint a családokon nyugszik” – mondta a kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara (ELTE ÁJK) által szervezett rendezvényen.
Hankó Balázs szerint a családbarátsághoz két dolog kell: elvi elköteleződés a hagyományos értékek és családmodell mellett, másrészt pedig a családok anyagi biztonságának garantálása.
„A családtámogatási rendszerünknek az a lényege, hogy minden élethelyzetben igyekszünk maximálisan segíteni az édesanyákat, édesapákat és a gyerekeket.
Harminc családpolitikai intézkedésünk van, most dupláznánk a családi adókedvezményt, minden új családpolitikai intézkedésben, mind a munkáshitelben, vagy az egyetemi évek alatti családalapításban, gyermekvállalás támogatásában elkötelezettek vagyunk.
– közölte az Economx érdeklődésére a tárcavezető, akitől azt is megkérdeztük, hogy van-e olyan kitűzött konkrét cél, amelyet a népesedéspolitikában el kellene érni 2025-ben?
„Több szinten kell egyszerre gondolkoznunk. Ugye, azt látnunk kell, hogy a felbolydult világunkban a családnak, mint értéknek a megőrzése a legfontosabb. Ellenszélben vagyunk Európában ezzel. Ez egy alapvetés, hogy a családi értéket őrizzük és védjük. A másik, hogy Magyarországon folyamatosan emelkednek a családtámogatások, melyek a jövő évben elérik a 3750 milliárd forintot” – hangsúlyozta Hankó Balázs.
Kísért a múlt
A miniszter szerint azt is látnunk kell, hogy az Európai Unióban is a gyermekvállalás kapcsán jelentős visszaesés történt. Magyarországon a visszaesés bár érzékelhető, de kisebb mértékű, ez nagyrészt a Covid, a háború és a szankciós politika bizonytalanságának következménye, de
1995-ben és az azt követő években meg nem született édesanyák hiányoznak. A Bokros-csomag következtében 322 ezerrel kevesebb édesanya van velünk, ha azok az édesanyák itt lennének, akkor az éves születési számunk 108 ezer fölött lenne. Nos, így kell nekünk ebben a helyzetben a magyar nemzet jövője kapcsán minden olyan erőfeszítést megtennünk, ami a családi élet értékét és a gyermekvállalást erősíti. Ehhez mi minden megteszünk az értékvédelemmel és az anyagi biztonság garantálásával.
– fejtette ki lapunknak Hankó Balázs.
A miniszter a konferencia megnyitóján hangsúlyozta, hogy jövőre 3750 milliárd forintra emelkedik a magyar családok anyagi támogatása, 30 családpolitikai intézkedés mellett. Ezek egyik legjelentősebb csoportja az adókedvezmények, adójuttatások sorába tartozik. Ide tartozik a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatt gyermeket vállaló édesanyák és a négy gyermekes édesanyák személyi jövedelemadó (szja) mentessége. Ide sorolható az a családi adókedvezmény is, amely a bevezetése óta 3600 milliárd forinttal erősítette a magyar családok, gyermekek anyagi biztonságát.
A másik meghatározó elem az otthonteremtés és ezen belül a családok támogatása.
A teljesség igénye nélkül engedjék meg, hogy a családi otthonteremtési kedvezmény eddig elért 250 ezer új lakására, otthonára, vagy az otthonfelújítási támogatásban megújult 370 ezer családi otthonra felhívjam a figyelmet
– mondta Hankó Balázs, egyben hozzátette, hogy a harmadik elem a család és a munka közötti egyensúly megteremtése, amely a szabad döntésünkön nyugszik:
„Nekünk pedig ehhez a szabad döntéshez kell lehetőséget, támogatást biztosítani, hiszen a magyar családpolitika egyaránt támogatja az édesanyák esetében azt, hogyha az úgynevezett gyed extrának köszönhetően vissza szeretnének térni a munkaerőpiacra, de ugyanakkor biztosítja a kötelező óvodai ellátásig, azaz három évig a megfelelő családpolitikai támogatásokat”.
Bölcsődében dupláztunk
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy 2010 óta 33 ezerről 67500-ra nőtt az elérhető állami bölcsődei férőhelyek száma, közben 3,5-szer több településen van ma már bölcsődei férőhely, mint 14 évvel ezelőtt.
Ezzel értük el azt, hogy míg 2010-ben az édesanyák 66 százaléka lépett vissza a munkaerőpiacra, most 76 százaléknál tartunk, ami az európai unió 7. helyét biztosítja.
– fűzte hozzá Hankó Balázs, aki beszámolt arról is, hogy az Országgyűlés most tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amelynek keretében az egyetemi évek alatt gyermeket vállaló hölgyek esetében az egyetemeknek egyéni tanrendet kell biztosítania, de ha az édesanya úgy dönt, hogy inkább a gyermekével szeretne négy félévet otthon maradni, úgy a halasztás lehetősége biztosított.
Abban az esetben, ha gyermeket vállal, az egyetem évei alatt állami ösztöndíjat biztosítunk az édesanya képzésére.
– mondta a miniszter, aki egyben felsorolta a családi adókedvezmény kétlépésben történő megduplázását is, ami 1,7 millió gyermek, 1 millió család anyagi biztonságát erősíti további 320-340 milliárd forinttal, miután:
- 1 gyermek esetén 10-ről 20 ezerre,
- 2 gyermek esetén 40-rről 80 ezerre
- 3 gyermek esetén 99-ről 198 ezer forintra emelkedik az adókedvezmény.
A miniszter szerint figyelembe kell venni, hogy olyan kollégiumi helyek álljanak rendelkezésre, amelyek az egyetemi évek alatti a családalapítást is segítik.
A saját lakáshoz jutást pedig erősítheti az az új elem, amely az ötezernél kevesebb lakosú településeken a gyereket vállaló vagy nevelő családoknak hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást ad az otthonuk felújítására. Másik 3 milliót pedig abban az esetben, ha ezt otthonfelújításra fordítják. 2287 településen jelenthez ez előrelépést
– tette hozzá a tárcavezető, aki megemlítette a fiatalok életkezdését segítő, 17-25 év közöttieknél felvehető 4 millió forintos munkáshitelt, melyben megint ott a családpolitikai kedvezmény, hiszen egy gyermek esetében két év halasztás, 2 gyermek esetén közel 50 százalékos, 3 gyermek esetében pedig 100 százalékos elengedést alkalmaznak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!