Aki igazi Harry Potter-rajongó, bizonyára már százszor elképzelte, ahogy a Roxfort Espresszel robog az ikonikus varázslóiskolába. A vonat zöld dombokon és erdőkön fut keresztül, viaduktokon át lehet átkelni az iskoláig.
Ez az álma a rajongóknak most végre valóra válhat, ugyanis hamarosan magunk is utazhatunk ezen a tájon – igaz, nem a valódi Roxfort Expresszel.
A skót ScotRail vasútvállalat mozdonyvezető gyakornokokat keres, akik valószínűleg a Harry Potterben gyakran szereplő Glenfinnan viadukton fognak áthaladni
– írja a CNBC.
Az álláshirdetés a hét elején jelent meg, amelyben gyakornok mozdonyvezetőket keresnek – tehát nem szükséges korábbi mozdonyvezetői tapasztalat. Ehelyett a sikeres pályázók egy, akár két évig is eltartó képzésen vesznek részt, amely gyakorlati és elméleti oktatást, valamint vonatszimulátorban eltöltött időt is tartalmaz.
A gyakornokok 32 968 fontot (kb. 13 millió forint) kapnak, de fizetésük várhatóan folyamatosan emelkedik, ha képzetté válnak. A hirdetésből az derül ki, hogy
idővel akár 58 028 fontot (kb. 25 millió forint) is kereshetnek.
A munka egyik hátránya, hogy a műszakbeosztás nehézkes lehet, mivel a vonatok kora reggeltől késő estig közlekednek, az álláshirdetés szerint hét napon át különböző műszakokban kell majd dolgozni.
A hirdetés a kommunikációs készségeket, a céltudatosságot és motiváltságot, a problémamegoldó képességet és a rugalmasságot is megemlíti az új belépőkkel szemben támasztott követelmények között.
A mozdonyvezető-gyakornokok székhelye Fort William lesz, ez egy körülbelül 10 500 lakosú város a Nyugati-fennsíkon, a skót nagyvárosok, Edinburgh és Glasgow felett. Edinburgh például több mint háromórás autóútra vagy négy és fél órás vonatútra van – de az utazáshoz kedvezményes vasúti jegyek járnak, így ha messze is van, nem lesz túl drága az „eltávozás.”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás