Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója úgy véli, Európa a felszínen ádáz harcot vív az orosz energiahordozókkal szemben, miközben az év első felében 16 uniós ország importált orosz eredetű kőolajtermékeket.
Azt mondta: mindent ért, de a hipokrita hozzáállást nem tudja elfogadni.
Kapcsolódó
Csuklóztat minket mindenki, mert érvelünk a vezetékes orosz kőolajszállítás mellett, aminek itt a tengertől elzárt Magyarországon nincs alternatívája. Közben meg más, tengeri kikötőkkel rendelkező európai országok meg vásárolnak
- fogalmazott az elnök-vezérigazgató a Telex-nek adott interjújában.
Példaként Spanyolországot említette, amely idén márciusra megduplázták az orosz LNG-importjukat az egy évvel korábbihoz képest.
Egy dolgot értünk el a szankciókkal: Európa sokkal drágábban jut az olajhoz és gázhoz
- jelentette ki.
Hozzátette: arról is beszélni kellene, hogy mennyire megnőtt az amerikai LNG- és kőolajexport Európába, és elég szépen keresnek az orosz szankciókon a tengerentúli cégek. Az új EU-biztos pedig már kendőzetlenül közli, hogy az orosz energiát amerikaira kell cserélni.
Szóval a moralizálás mögött vannak itt más szempontok is. Az ellátással azonban nem szabadna játszani, az nem vicc, energia nélkül egy ország működésképtelen
- közölte.
Szóval miért is van ez a szankciós rendszer? Európa versenyképessége a béka feneke alatt van. És elértünk valamit? Azon kívül, hogy minden szankcióval emelkedik az olaj és a gáz ára, miközben az oroszokat ez egyáltalán nem zavarja. Sőt, jól járnak. Az olajukat eladják, de egész Európa veszi az orosz LNG-t is, mint a cukrot. Miért tiltakozunk nyíltan egy olyan rendszerrel szemben, ami minden ponton szembe megy a józan ész szabályaival?
- sorolta a kérdéseket Hernádi Zsolt.
Leszögezte:
mindenáron fenn kell tartani a Barátság-vezeték működését.
Jelezte, felmérték a kockázatokat, ezért is fektetettek időt és energiát az Adria-vezeték fejlesztésébe. Mint mondta, nemcsak a szankció jelent veszélyt: az oroszok és az ukránok is dönthetnek úgy, hogy vége a szállításnak. Ha meg valaki felrobbantja a vezetéket, majd egymást okolják.
Mindenesetre, ameddig két vezeték van, addig jobb az ellátási helyzetünk, mintha egy lenne. Ha az egyik leáll, akkor bajban vagyunk
- fogalmazott.
Minden finomító arra törekszik, hogy legalább két betáplálási lehetősége legyen. Tenger nélkül nekünk ez két vezeték.
A józan ész, a stratégiai megfontolás is azt mondatja, hogy kell a Barátság és kell az Adria is
- szögezte le Hernádi Zsolt. Hozzátette: ha a Barátság-vezeték egyszer leáll, és kikerül belőle az olaj, valakinek majd újra bele kellene tölteni azt a 200-300 ezer tonnát, amivel működik a vezeték. És ha üres a cső, elkezd károsodni is. Most a Barátság-vezetékért kell küzdeni, de ha ne adj isten, az Adria-vezeték kerülne bajba, ugyanígy küzdenének.
Arra a felvetésre, hogy 2026-ra elkészülhet a magyar-szerb olajvezeték, a Mol első embere úgy reagált:
Az nekünk csak jó, ha rajtunk keresztül megy a forgalom, növeli az ország súlyát. A vezetékkel akár növelni tudjuk az oroszok érdekeltségét is, hogy a Barátságot életben tartsák. Régen évi 70 millió tonnát pakoltak bele, most már csak nekünk adnak 10-11 millió tonnát.
Ha az oroszoknak nagyobb üzlet múlik a Barátságon, akkor jobban vigyáznak rá, értett egyet a kérdéssel, hozzátéve, nemcsak az oroszoknak, de akár az ukránoknak is jól jöhet majd egyszer, hiszen a Barátság elérhető az odesszai kikötőből is. Fontos, hogy egy hosszú távú döntésnél, mint egy vezetéképítés, ne korlátozza szabadságunkat a pillanatnyi helyzet - szögezte le.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!