A Horvát Idegenforgalmi Közösség sajtótájékoztatón mutatta be az eddigi turisztikai adatokat, mely szerint augusztus végéig összesen 16,9 millió turista érkezett Horvátországba, emellett 89,4 millió vendégéjszakát regisztrált az ország.
A tavalyi évhez képest az országba érkező turisták száma 4 százalékkal nőtt, az ott töltött éjszakák száma pedig egy százalékkal.
Kapcsolódó
„A legtöbb turista 2024-ben eddig Németországból, Szlovéniából és Ausztriából érkezett, a magyarok a 7. helyen végeztek a rangsorban” – jelentette be Ivana Herceg. A Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója azt is elmondta, hogy a leglátogatottabb desztinációk idén
- Rovinj;
- Dubrovnik;
- és Porec
voltak.
Iszonyatosan rápörögtek a magyarok Horvátországra idén
Az augusztus 31-én lezárt nyári adatsor szerint megdöbbentően sok, összesen 693 ezer magyar ember választotta idén úti céljául Horvátországot, ez pedig 10 százalékkal több, mint 2023-ban. Ezek a turisták mintegy 3,47 millió éjszakát töltöttek a szomszéd országban, 9 százalékkal többet, mint tavaly.
A magyarok Horvátország-imádata tehát a korábbi sajtóhíresztelésekkel ellentétben nemhogy csökkent volna, de jelentősen nőtt.
Sőt, ez a szám annak fényében lenyűgöző igazán, hogy a covid-lezárások előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 22 százalékkal többen mentek Horvátországba, amivel a vendégéjszakák számát 18 százalékkal növelték, ez pedig új rekordot jelent.
A magyar turisták legnépszerűbb célpontja idén a Kvarner régió volt,
ahol körülbelül 1 millió éjszakát töltöttek (11 százalékkal többet, mint tavaly). Isztria úgy lett ezüstérmes a versenyben, hogy 720 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ez pedig 12 százalékos növekedést jelent, ami a legnagyobb ugrás az összes régió népszerűségének tekintetében. A harmadik legkedveltebb desztináció idén Zadar és környéke volt, az 580 ezer vendégéjszaka 5 százalékos pluszt jelentett 2023-hoz képest.
Mely városokat imádják a magyarok?
- Crkvenica 2 százalékos növekedéssel 194 ezer vendégéjszakát produkált;
- míg Vir változatlan arányban 193 ezer éjszakát;
- Rovinj pedig ugyancsak 2 százalékos ugrással 116 ezer éjszakát hozott.
A magyar utazók idén átlagosan 5 éjszakát töltöttek a horvátoknál, és különösen márciusban tapasztaltak nagy ugrást, amely Ivana Herceg szerint leginkább a húsvéti ünnepnek volt köszönhető.
Már szeptemberben megdöntöttük a rekordot
Az igazgató arról is beszámolt, hogy tavaly egész évben összesen 728 683 magyar utazó 3,6 millió éjszakát töltött Horvátországban, míg idén ezt a számot már a szeptember 15-i adatok szerint is sikerült túlszárnyalni, hiszen 736 036-an választottuk a szomszéd országot összesen 3,7 millió éjszakára. Látható tehát, hogy
még három és fél hónap van hátra az évből, de már most felülmúltuk a tavalyi számokat.
A legtöbben egyébként júliusban és augusztusban választjuk az országot, feltehetően a tenger közelsége miatt, ám a legnagyobb növekedést az első negyedévben generáltuk.
A Horvátországban regisztrált magyar tartózkodásoknak mindössze 2 százaléka olyan, ami nem kereskedelmi foglalás. Tehát mindössze 2 százaléknyi olyan magyar utazik oda, aki vélhetően saját ingatlannal rendelkezik, vagy saját ingatlannal rendelkező baráthoz/rokonhoz látogat, nem vesz igénybe kereskedelmi alapon működő szállásfoglaló szolgáltatást. Ezek az emberek pedig átlagosan 11 éjszakát maradnak, szemben a fent említett 5 éjszakás beutazókhoz képest.
A legtöbb magyar egyébként hotelben vagy campingben száll meg, a legnagyobb növekedés (+18 százalék) egyébként a hoteles foglalásoknál tapasztalható.
Úgy tűnik, nem rajongunk a szervezett utazásokért, ugyanis a közlés szerint
mindössze 26 százalék választotta az utazási irodán keresztül történő utazást,
a „maradék” 74 százalék egyénileg szervezte kiutazását.
Szabadabb mozgásteret kaptak az önkormányzatok
A 2024 első napján életbe lépett új turisztikai törvény számos kulcsfontosságú változást hoz a horvát turizmus fenntartható fejlődése érdekében. Több új szerepkört kapnak a regionális/helyi turisztikai testületek, a helyi önkormányzatok és az állam is.
Az új törvény a turizmus fejlődését a fenntarthatóság, az ökológiai tudatosság felé igyekszik majd a felelősségek több szintű elosztásával terelni és lehetővé teszi az önkormányzat számára, hogy a desztinációban korábban elvégzett elemzések alapján szabályozza a vendéglátó létesítmények számát és típusát, valamint egyéb intézkedésekkel biztosítsa a régiókba érkező turisták számának fenntartható kezelését a tehercsökkentés és túlturizmus elkerülése érdekében.
Az idei forgalom megerősíti, hogy a magyarok kedvenc nyaralóhelye továbbra is Horvátország. Továbbá az is látható, hogy már nem csak a nyári szezonra korlátozódik a magyarok látogatása, egyre többen utaznak áprilisban-májusban és szeptemberben
– mondta Ivana Herceg a sajtótájékoztatón.
„Úgy látjuk, hogy mind az euró bevezetése, mind a schengeni övezethez való csatlakozás hozzájárul ehhez a sikeres évhez. Jövőbeni terveink között szerepel, hogy megmutassuk a magyar utazóközönségnek, Horvátország nemcsak nyáron kiváló választás, hanem ősszel, télen és már kora tavasszal is várja a látogatókat számos gasztronómiai és aktív programlehetőséggel, legyen szó szarvasgomba vadászatról, túrázásról, kerékpározásról vagy gasztronómiai és kulturális városlátogatásról.”
Új törvény alakítja át a horvát turizmust, veszélyben a nyaralásunk?
Már készül az új törvény Horvátországban, ami visszaszorítja a rövid távú ingatlan-bérbeadást.Az Economxnak nyilatkozó Horvát Idegenforgalmi Közösség képviselete szerint fordulóponthoz érkeztek, ugyanis lakhatási válság alakult ki a szomszéd országban, ahol főként tengerparti városokban utcára dobják a tulajdonosok bérlőiket, hogy sokszoros pénzért turistákat fogadjanak. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!