Az imposztor szindrómával lehet és kell is foglalkozni, az állapot javításáért pedig a vállalati vezetés és a HR is nagy részben felelős lehet. Amennyiben a jelenség nincs időben felmérve, komoly egyéni, illetve csapatszinti fennakadásokat is okozhat – írja a HR Portál.
Laura Lomeli, a BetterUp vezető tanácsadója, szervezetpszichológus szerint még a legsikeresebb emberek is küzdenek időnként önbizalomhiánnyal. Sokan vannak, akiknek a sikerek tudomásul vétele és megbecsülése nagyon nehéz lehet.
A BetterUp meghatározása szerint az imposztor-szindróma „az az állapot, amikor valaki szorong és belsőleg nem éli meg a sikert, annak ellenére, hogy külső, objektív módon magas teljesítményt nyújt”. Amennyiben ez az érzés tartósan fennáll, már imposztor szindrómáról kell beszélnünk. Ezek az emberek gyakran szélhámosnak, csalónak érzik magukat, és kételkednek a képességeikben.
Az árulkodó jelek közé tartozik többek között az állandó önkritika (különösen a múltbeli hibák miatt) a saját munka alulértékelése, a sikerek külső tényezőknek való tulajdonítása és általában az önbizalom hiánya.
– állítja a pszichológus.
A negatív érzések végül átgyűrűzhetnek a szakmai életbe is, befolyásolva a teljesítményt, a karrierfejlődést, és megerősítik az alkalmatlanságról alkotott előítéleteket.
Az önszeretet, a rugalmasság és a hitelesség megerősítésével előmozdítható az imposztor-szindrómától való megszabadulás, amelyet akár coaching által is el lehet érni. Fontos használni a foglalkozásokon megtanult eszközöket, hiszen így érvényesülhetnek igazán az egyéni erősségek.
A vállalati kultúra és a rendszerszintű hatások, például az előítéletek, óriási szerepet játszanak a munkahelyi imposztor-szindróma terjedésében. Amennyiben például egy vállalat megerősíti a sztereotípiákat, lekezeli az alkalmazottakat, vagy megkülönböztetett módon bánik az emberekkel olyan szempontok alapján, mint az osztály, a vallás vagy a faj, az csak tovább növeli a stresszt és az önbizalomhiányt.
Nincs egyetlen módszer az imposztor szindróma kezelésére, de az önreflexióra való nyitottság és a hajlandóság arra, hogy dolgozzunk önmagunkon, kulcsfontosságú lépések.
A milliárdos szerint a HR-esek olyanok, mint a rendőrök
Chamath Palihapitiya, a Facebook korábbi alelnöke szerint másképp kell a cég működését strukturálni.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót