Több mint 850 millió forintos európai uniós támogatásból indított informatikai fejlesztést a Magyarországon kizárólagos jelleggel igazságügyi ujjnyom- és tenyérnyomvizsgálatot végző Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint az NSZKK megkezdte nagy léptékű IT-fejlesztési projektjét,
ez 850 millió 790 ezer forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával valósul meg, és az Európai Unió információs rendszerei közötti összehangolt működéséhez járul hozzá.
A központ alapfeladatként Magyarországon kizárólagos jelleggel végez igazságügyi daktiloszkópiai szakértői tevékenységet (ujjnyom- és tenyérnyomvizsgálat), és látja el a kapcsolódó nyilvántartási, adatkezelési, valamint nemzeti és nemzetközi adatszolgáltatási feladatokat.
A projekt fő eleme egy olyan szoftver és szakértői felület fejlesztése, amely támogatja a nemzetközi és hazai partnerszervezetektől érkező daktiloszkópiai minták alapján történő személyazonosítást az NSZKK-ban.
A projekt része a központ saját üzemeltetésében álló nemzeti ujj- és tenyérnyomat-azonosító rendszer és a hazai szakhatóságok IT-rendszereinek összeköttetését biztosító felület fejlesztése, továbbá a daktiloszkópiai adatszolgáltatás automatizálása – írták.