A 2024-es ingatlanpiaci fellendülés mind a kereslet, mind a tranzakciószámok tekintetében megmutatkozik, a fokozódó érdeklődés pedig közvetlen hatással van az ingatlanárakra is. A Duna House 2024. január-október közötti tranzakciós adatai szerint
a fővárosi otthonteremtésre fordított átlagos összeg a tavalyi évhez képest 3 milliós emelkedés után elérte a 60 millió forintot, az átlagos négyzetméterár pedig 918 ezer forint körül alakult az összes ingatlantípus figyelembevételével.
Használt ingatlant átlagosan kevéssel 58 millió forint feletti összegért vásároltak idén a Duna House ügyfelei, 903 ezer forintos négyzetméteráron. Budapesten a tavalyival megegyezően továbbra is átlagosan 65 négyzetméteres ingatlanokra szerződtek a vevők.
„Annak ellenére, hogy a budai kerületek iránti érdeklődés folyamatosan erősödik, a fővárosi ingatlantranzakciók zöme, 77 százaléka még mindig a megfizethetőbb, pesti oldalon zárul, ahol a használt téglalakások átlagos négyzetméterára 924 ezer forintra emelkedett, míg a panellakásokért tavalyhoz képest átlagosan 12 százalékkal többet, 762 ezer forintot fizettek a vásárlók négyzetméterenként” – ismertette az értékesítési adatok eredményeit Máté Ferenc a Duna House Vezérigazgató-helyettese.
Ahogy a budai oldalon, úgy a pesti lokációban is jelentős különbségekkel találkozhatnak a vevők a négyzetméterárakat illetően.
A legköltségesebb kerület a szigorú értelemben vett belváros, vagyis az V. kerület, itt 1,25 millió forintra rúg az átlag, az otthonteremtés költsége megközelíti a 96 millió forintot a 77 négyzetméteres, használt lakások tekintetében.
Millió fölötti fajlagos ár várja a XIII. és a VI. kerületet preferáló vásárlókat is. A szintén központi elhelyezkedéssel büszkélkedő Erzsébetváros és Ferencváros 950 ezer Ft/m2-es árszinten kínálja a lakásokat, míg Újpest, Józsefváros és Zugló valamivel kedvezőbb 812-873 ezer Ft-os négyzetméterenkénti kiadást jelent az otthonteremtők számára. A pesti oldal központtól távolabb eső részein, valamint a peremkerületek többségében 612-763 ezer forintra készülhetnek a vevők. A leginkább pénztárcakímélő alternatívát továbbra is Soroksár nyújtja, ahol 8 százalékos emelkedést mutatnak az adatok tavalyhoz képest, így idén már az 588 ezer forintot is meghaladja a négyzetméterenként fizetett összeg.
Az ingatlanközvetítő közreműködésével megvalósult fővárosi tranzakciók alapján Erzsébetváros (11 százalék), Zugló (10 százalék) és Józsefváros (10 százalék) vonzotta a legtöbb ingatlanvásárlót idén, a XIII. kerületben az eladások 9 százaléka zárult. A szeptemberi Duna House Barométer fővárosi kerületek népszerűségét vizsgáló felmérése szerint a legtöbb fővárosi ingatlankereső (17,7 százalék) a XIII. kerületet, Zuglót (15,3 százalék), valamint a VII. kerületet (14,9 százalék) jelölte meg a vásárlás során előnyben részesített lokációként.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!