Mit lőtt Irán Izraelre? 

Újabb részletek láttak napvilágot az iráni támadásról. A Pentagonból érkeztek friss információk alapján Iránból körülbelül 200 rakétát indítottak el, és ezek többsége ballisztikus volt. A BBC fegyverszakértője szerint ezeket nehéz elfogni és megsemmisíteni nagy sebességük és pályájuk miatt.

Úgy tudni, tegnap kétszer annyi ballisztikus rakétát lőttek ki, mint áprilisban, amikor Irán körülbelül 300 fegyverrel támadta Izraelt – drónokkal, cirkálórakétákkal és néhány ballisztikus rakétával. Akkor a rakékát 99 százalékát sikeresen elfogták.

Időközben kiderült, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is részt vett az Izrael elleni keddi támadás visszaverésében. Pat Ryder, a Pentagon sajtótitkára elmondta, hogy két hadihajó mintegy tucatnyi védelmi rakétát indított a ballisztikus rakéták elfogására. Más forrásból arra is fény derült, hogy Franciaország szintén segített lelőni az iráni rakétákat.

Tűzszünetre szólít fel az Európai Unió

Az Európai Unió a leghatározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő. Josep Borrell közleményében aláhúzta:

a támadások, valamint az azokra adott válaszcsapások ellenőrizhetetlen regionális eszkaláció veszélyével fenyegetnek, az pedig senkinek sem érdeke.

"Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a feszültségek csökkentése mellett, valamint amellett, hogy hozzájáruljon az indulatok enyhítéséhez egy veszélyes regionális konfliktus elkerülése érdekében" - fogalmazott.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke mindemellett hangsúlyozta: 

az Európai Unió továbbra is tűzszünetre szólít fel a libanoni határon és Gázában, valamint az összes izraeli túsz szabadon bocsátására, akiket csaknem egy éve tartanak fogva.

Maratoni ülést tart a magyar kormány

Orbán Viktor vezetésével összeült a kabinet a Békés vármegyei Geszten. A kihelyezett kormányülés a miniszterelnök Facebook-on közzétett szavai szerint maratoninak ígérkezik. Ahogy fogalmazott:

„Mindenki a fedélzeten. Hosszú napnak nézünk elébe." 

Előző este már összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje. A védelmi ügyekben illetékes miniszterek a nemzetbiztonsági főtanácsadóval közösen áttekintették a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. A téma minden bizonnyal nagy hangsúlyt kap a kormány egészének mai tanácskozásán is.

Sorra menekítik a térségből állampolgáraikat a külföldi kormányok 

Spanyolország azt tervezi, hogy két katonai repülőgépet küld Libanon állampolgárainak evakuálására – jelentette az Europa Press spanyol híradó Margarita Robles védelmi miniszterre hivatkozva.

Dél-Korea szintén azt közölte, hogy katonai repülőgépeket küld állampolgárai evakuálására a Közel-Keletre. Korábbi kormányzati adatok szerint 572 dél-koreai él Izraelben, beleértve az állandó lakosokat és az izraeli útlevéllel rendelkezőket, és 214-en Libanonban.

A brit kormány már kedden repülőgépet bérelt a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására. A gép felszállását eredetileg mára tervezték Bejrútból, de nem tudni, erre sor került-e már a heves támadások miatt.

Kína viszont 200 állampolgárát már ki is hozta Libanonból, jelentette a Hszinhua hírügynökség. 

Szijjártó Péter külügyminiszter azt kérte, hogy magyar állampolgárok csak rendkívül halaszthatatlan esetben utazzanak a térségbe. Újdelhi szintén azt tanácsolta India állampolgárainak, hogy kerüljenek el minden nem létfontosságú iráni utazást.

Leminősítették Izraelt

Öt napon belül másodszor csökkentették Izrael hitelbesorolását, ezúttal a S&P Global döntött így. Az idei év kezdete előtt Izrael soha nem szenvedett leminősítést, de a háború bizonytalansága és tetemes költségei megváltoztatták a körülményeket. Az S&P mostani lépését azzal indokolta: "A leminősítés a Hezbollah-hal való súlyosbodó libanoni konfliktus hatását tükrözi Izrael gazdaságára és államháztartására."
A cég azt is közölte, arra számít, hogy Izrael gazdasága egyáltalán nem fog növekedni ebben az évben, és nő a költségvetési hiány, mivel a védelmi kiadások tovább növekednek". A besorolást is negatív kilátásba helyezte, ami annak a jele, hogy további leminősítés várható.

Scholz: Irán az egész térséget felgyújthatja

A német kancellár felszólította Iránt és a Hezbollahot, hogy haladéktalanul fejezzék be Izrael elleni támadásaikat. Arra figyelmeztetett, hogy Irán az egész térség fellángolását kockáztatja. Hozzátette: Németország partnereivel továbbra is a tűzszünet érdekében fog dolgozni.

Irán azt kockáztatja, hogy az egész régiót felgyújtja – ezt minden áron meg kell akadályozni. A Hezbollahnak és Iránnak azonnal be kell fejeznie Izrael elleni támadásait

 – jelentette ki Scholz.

Robbanások Koppenhágában

A dán rendőrség közölte, hogy nyomozást folytat két robbanás ügyében, amelyek Izrael nagykövetségének közelében történtek Koppenhága északi peremén.

"Senki sem sérült meg, és a helyszínen előzetes vizsgálatokat folytatunk"

- tudatta a koppenhágai rendőrség. A tájékoztatás szerint azt vizsgálják, hogy az eset mennyiben függ össze a környéken található izraeli nagykövetséggel.

Az izraeli nagykövetség egyelőre nem reagált a hírügynökségi megkeresésre. 

Gázai övezet: sok a  civil áldozat

A Wafa palesztin hírügynökség jelentése alapján 40 civilt öltek meg Kán Juniszban a Gázai övezetben, ahol Izrael katonai hadjáratot folytat a Hamász ellen.

A híradások szerint

„a megszálló hadsereg által Kán Junisz  délkeleti területein végrehajtott szárazföldi behatolást és légicsapásokat követően az orvosi csapatok 40 halálos áldozat holttestét találták meg, többségükben gyerekek és nők vesztették életüket."

Gáza városában legalább 22 civil halt meg a támadásokban - közölték orvosok. Találat ért egy iskolát is,  ahol az otthonukat elhagyni kényszerült családokat helyezték el. Csak ott a hírek szerint 17-en halt meg.

A gázai hatóságok jelentése szerint már több mint 40 ezer embert öltek meg térségben a Hamász elleni izraeli hadjáratok során az elmúlt évben.

Izrael felszólította a libanoniakat: meneküljenek 

Az izraeli hadsereg újabb felhívást tett közzé, amelynek értelmében több mint 20 libanoni falu lakóinak el kell hagyniuk otthonaikat, hogy elkerüljék a támadásokat.

Az üzenet szerint „a Hezbollah tevékenysége arra kényszeríti az IDF-et, hogy erőteljesen lépjen fel ellene”. Kérik a ​​falvakban élőket, hogy „mentsék az életüket” és hagyják el otthonaikat. 

Bárki, aki a Hezbollah létesítményei és harci felszerelései közelében tartózkodik, az életét teszi kockára

- hívják fel a figyelmet. Egyúttal azt is bejelentették, hogy további izraeli csapatok, gyalogos és páncélos egységek csatlakoztak a dél-libanoni szárazföldi hadművelethez, segítve a ¦lokalizált, célzott" rajtaütéseket.

Elterelik a repülőket

Számos légitársaság felfüggesztette járatait a régióba, vagy kerüli az érintett légteret. A FlightRadar24 nyomkövető szolgálat szóvivője elmondta, hogy a járatokat elterelték, bárhová, ahova csak lehetett. Eddig körülbelül 80 járatot irányítottak át – például az Emirates , a British Airways , a Lufthansa és a Qatar Airways gépeit, több repülőt Kairóba és európai városokba tereltek. Budapest Airport tájékoztatása szerint három Emirates-járat Törökország felett visszafordult és Budapesten szállt le. A gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba, fedélzetükön összesen 1215 utassal.Iránban azóta bejelentették, hogy minden járatot töröltek helyi idő szerint csütörtök hajnali 5 óráig.

Izrael légitámadást intézett Bejrút ellen

Szerda hajnalban újabb csapást mért Bejrútra Izrael.  A BBC beszámolója szerint 

Izrael legalább öt támadást intézett a libanoni főváros déli, külvárosi részére. A támadás következtében több helyen tűz ütött ki, de áldozatokról egyelőre nem tudni.

A támadást megelőzően Benjamin Netanjahu

 izraeli miniszterelnök nagy hibának minősítette Irán lépését és közölte: meg fog fizetni érte.

A kormány ülésén azt mondta, Irán nem érti, hogy országa eltökélt szándéka, hogy megtorolja a támadást. 

"De meg fogják érteni. Ami megtámad bennünket, azt mi is megtámadjuk" - jelentette ki.

Hezbollah

A Hezbollah azt állítja, hogy

ma reggel egy sor rakétatámadást hajtott végre Izrael ellen, köztük egy izraeli katonai laktanya ellen.

A szervezet közölte, hogy több "közvetlen" és "pontos" találatuk volt. 

Ez nem sokkal azután történt, hogy a Hezbollah bejelentette, visszaverte az izraeli erőket a libanoni Adaisseh városában.

Az izraeli média megerősítette, hogy mintegy 100 rakétát indítottak Izraelbe Libanon irányából . Áldozatokról nincs hír.

Megugrott az olaj ára

Megemelkedett szerdán az olaj ára a közel-keleti feszültség hatására. A Brent határidős ára 1 dollárral, 1,36 százalékkal, hordónként 74,56 dollárra ugrott, míg a US West Texas Intermediate (WTI) kőolaj ára 1,07 dollárral, 1,53 százalékkal 70,9 dollárra nőtt. Priyanka Sachdeva, a Phillip Nova vezető piaci elemzője szerint az olajpiacok ezzel nagyrészt a feszült világgazdasági kilátásokra reagáltak, ami csökkenti az üzemanyag iránti keresletet. 
Az OPEC-tag Irán közvetlen érintettsége olajellátási zavarokat vethet fel – áll az ANZ elemzői közleményében, hozzátéve, hogy az ország olajkitermelése augusztusban hatéves csúcsra, napi 3,7 millió hordóra emelkedett. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének és szövetségeseinek (az OPEC+) minisztereiből álló testület szerdán ülésezik, hogy áttekintse a piacot.

ENSZ

Előzőleg Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a BT-hez intézet levelében úgy fogalmazott,

az iráni rakétatámadás bizonyítja, hogy Irán új elnökének "mosolyoffenzívája" mögött nincs valós szándék, az országban pedig az igazi döntéseket a Forradalmi Gárda és a legfőbb vezető, Ali Hámenei Ajatollah hozza.

Amír Iraváni, Irán ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanácsnak és az ENSZ főtitkárának írt levelében önvédelmi akciónak minősítette a rakétacsapást, amit Izrael "agresszív lépéseivel"  magyarázott.

Ezzel együtt arra figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben válaszcsapást indít, akkor a teheráni viszonválasz erőteljesebb lesz, mint a kedden végrehajtott akció. 

Nagy-Britannia

A brit fegyveres erők részt vettek kedd este a közel-keleti helyzet további eszkalációjának megakadályozását célzó erőfeszítésekben - fogalmazott az Izrael elleni iráni rakétatámadás  után néhány órával, hajnalban közzétett nyilatkozatában a brit védelmi miniszter.

John Healey a védelmi tárca nem részletezte, hogy Nagy-Britannia pontosan milyen módon vett részt az iráni támadás elhárításában,. Healey leszögezte:

London maradéktalanul támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje az országot és lakosságát a fenyegetésektől.

Amikor Irán április közepén több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen, annak a támadásnak az elhárításában a brit királyi légierő (RAF) Typhoon típusú harci repülőgépei is részt vettek, és számos iráni drónt lelőttek. London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt az RAF ciprusi támaszpontjára. 

Egyesült Államok

Joe Biden elnök a támadást követően megismételte, hogy az Egyesült Államok minden támogatást megad Izrael számára, és közölte, hogy saját stábjával egyeztet a megfelelő válaszlépésről amerikai részről.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon egyeztetett Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel - közölte Pat Ryder, a Pentagon szóvivője, hozzátéve, hogy a két fél között megbeszélések zajlanak a következő lépésekről. Megismételte: az amerikai törekvések arra irányulnak, hogy elkerüljék a további eszkalációt, és diplomáciai rendezést sürgetett.

Magyarország

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd este összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén.

A testület, melynek tagjai a védelmi ügyekben illetékes miniszterek és a nemzetbiztonsági főtanácsadó, áttekintette a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. Jelentést kaptak Magyarország és térségben tartózkodó magyar állampolgárok biztonsági helyzetéről - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.