Egyre nagyobb aggodalomra ad okot az Izraeli Védelmi Erők (IDF) célpont kiiktatási technikája a Hamász elleni háborúban, amely a Hamász vezette Gázai övezet egészségügyi minisztériuma szerint eddig több mint 15 ezer ember halálát okozta a területen.
Az IDF már régóta ismert technikai képességeiről, ám nem teljesen világos, hogy milyen új technológiákat használnak ebben a háborúban. A hírek szerint viszont a mesterséges intelligenciát is bevetik, felhasználva fejlett számítástechnikai képességeiket.
Lassan-lassan kirajzolódik egy kép arról, hogy az izraeli hadsereg hogyan használja fel a mesterséges intelligenciát, s ez a civileket fenyegető kockázatokkal kapcsolatos növekvő aggodalmak hátterében áll, mivel a fejlett hadseregek világszerte kiterjesztik a komplex és átláthatatlan automatizált rendszerek használatát a harctéren.
Izrael most emelte a tétet: az IDF azt állítja, hogy létrehoztak egy olyan AI-alapú rendszert, amely extrém tempóban segít megtalálni a potenciális célpontokat.
A rendszer tehát célzási ajánlatokat készít, olyanokat, amelyekről feltételezhető például, hogy a Hamászhoz vagy az Iszlám Dzsihádhoz köthető fontos személyek magánlakásai.
Az elmúlt években a célpontajánlással foglalkozó részleg 30-40 ezer ilyen fegyveres erőszaktevőt célzott be, ez pedig döntő szerepet játszott a merényletekre felhatalmazott személyek listájának összeállításában.
Pontosan nem ismert, hogy a rendszerbe az adatok milyen formái kerülnek be, szakértők azonban elmondták, hogy a mesterséges intelligencia alapú, célpontok elleni döntéstámogató rendszerek jellemzően nagy mennyiségű, különböző forrásokból származó információt elemeznek: például
- drónok felvételeit,
- lehallgatott kommunikációt,
- megfigyelési adatokat,
- valamint egyének és nagy csoportok mozgásának és viselkedési mintáinak megfigyeléséből származó információkat.
A célmegjelölő részleget egyébként az IDF egy krónikus problémájának megoldására hozták létre: a korábbi gázai hadműveletek során a légierő többször kifogyott a célpontokból. Mivel a Hamász magas rangú tisztviselői minden új offenzíva kezdetén eltűntek az alagutakban, az AI-rendszerek lehetővé tették az IDF számára, hogy fiatalabb, junior rangú célpontokat kutassanak fel az elemzések segítségével.
Egy tisztviselő, aki a korábbi gázai hadműveletek során a célzási döntéseken dolgozott, úgy nyilatkozott, hogy az IDF korábban nem vette célba a Hamász fiatalabb tagjainak otthonait bombázások célpontjaként, ám ez a jelenlegi konfliktusban megváltozott, és
a feltételezett Hamász-ügynökök házai mostantól rangtól függetlenül célpontok. Megjelölik az otthont, lebombázzák a házat, és mindenkit megölnek, aki éppen ott tartózkodik.
Izraeli katonai források arról számoltak be, hogy ez az elemző rendszer csökkenti a civil áldozatok számát, azonban a The Guardiannek nyilatkozó, a mesterséges intelligenciával és a fegyveres konfliktusokkal foglalkozó szakértők szkeptikusan nyilatkoztak azokról az állításokról, amelyek szerint a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek a pontosabb célzásra ösztönözve csökkentik a civil lakossági károkat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg