Azt már lehetett tudni, hogy a magyar ipar augusztusban 9,5 százalékkal bezuhant, de az csak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mai részletes jelentéséből derült ki, hogy mi áll a visszaesés mögött. Bármennyire is fájó, de
az autóiparunk több éves mélypontot ért el.
Kapcsolódó
- A KSH közlése szerint a legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 23 százalékát képviselő járműgyártás volumene 12,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 16,5, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása pedig 8,8 százalékkal csökkent.
- Emellett a 11 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása is 15,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 24, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé viszont 15 százalékkal esett vissza.
- Az már csak hab a tortán, hogy a feldolgozóipari termelés 9,8 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 13,2 kal kisebb volt a 2023. augusztusinál. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 19,7, a számítógép, perifériás egység gyártása 0,4 százalékkal csökkent.
Visszatérve az autóiparra, az előző év azonos időszakához mért visszaesés elsősorban azt mutatja meg, hogy 2023-hoz képest milyen mértékben esett be a termelés: augusztusig mindössze két olyan hónap volt idén, amikor sikerült meghaladni a tavalyi szintet.
Az viszont már aggasztóbb, hogy a járműgyártás értéke több éves mélypontra süllyedt, augusztusban folyó áron 873,429 milliárd forint volt. Ennél kevesebbet 2022 áprilisában produkált az alágazat, 848,254 milliárd forint értékben, úgy, hogy előtte februárban és márciusban még 954 és 936 milliárdon állt a mutató.
Szintén aggasztó, hogy idén most fordult elő először, hogy az autóipar termelése ezermilliárd alá nézzen be.
A járműgyártás értéke folyóáron 2024-ben (folyó áron, milliárd forintban)
- Január: 1 009,9
- Február: 1 216,9
- Március: 1 172,1
- Április: 1 133,6
- Május: 1 070,7
- Június: 1 213,7
- Július: 1 111,5
- Augusztus: 873,4.
A kínzóbb KSH adatsor azonban a rendelésállománnyal kapcsolatos kimutatás. Tavaly júliustól kezdve az előző év azonos időszakához viszonyítva folyamatosan csökken a járműgyártás rendelésállománya. Sőt, idén márciustól bezuhant a mutató nyolcvan százalék alá.
Bár a részletes adatokat az érintett Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem kommentálta, de a 9,5 százalékos visszaesés kapcsán a tárca azt elismerte, a teljes ipari termelés teljesítményét továbbra is legfontosabb külpiacunk, Németország gyenge teljesítménye húzza vissza, elsősorban a német autóipari kereslet gyengélkedése és a német gazdaság versenyképességi problémái miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!