Papp Endre szerint a drágulás nem az elmúlt közel másfél év viharos gazdasági időszakának szüleménye, hanem egy hosszabb ideje tartó folyamat. Mint mondta, „az anyagi lehetőségek határozzák meg a jogosítványszerzés időpontját. Akkor történik, amikor a képzés díja és az elvégzéshez szükséges idő – ami hónapokat jelent – is rendelkezésre áll."
Az elmúlt öt évet megelőző időszakban az autósiskolák nyomott áron kínálták az oktatást – mutatott rá Papp Endre, aki szerint az okok megértéséhez a 2008–2009-es pénzügyi világválságig kellene visszatekerni az idő kerekét. A bizonytalan gazdasági helyzet miatt nagyon sokan elhalasztották a jogosítványszerzést. A konjunktúra beindulásával azonban a korábbi halasztók megjelentek a piacon, ráadásul demográfiaarányosan jóval nagyobb számban.
Szigorú a közvélemény. Ha az autóvezetési alkalmasság szóba kerül, gyakran a forgalomban bizonytalanul kóválygó idősekről, illetve a bedrogozva száguldó és villanyoszlopra tekeredő fiatalokról esik szó. Alábbi írásunkban utánajárunk, hol lehet az igazság, illetve milyen közlekedésbiztonsági tervek vannak ebben a megosztó ügyben. Bővebben>>>
Elárulta, a nyugat-európai fiatalok számára már nem annyira vonzó a vezetői engedély megszerzése, mint a korábbi generációknak volt, Papp Endre úgy látja, ez a folyamat Magyarországra még csak korlátozott mértékben szivárgott be, bár a kereslet-visszaesés világosan tetten érhető.
A pontos számokról szólva az Indexnek azt mondta, „a végösszeget nem is az határozza meg, hogy mennyibe kerül egy gyakorlati óra, hanem hogy a tanulónak ebből mennyit kell teljesítenie ahhoz, hogy vizsgázni tudjon, illetve sikertelen vizsga esetén mennyi további pluszórára van szüksége. Így nyílik nagyra az említett 300 ezer és 1 millió forint közötti olló, hiszen aki kevesebb levezetett óra után mehet vizsgázni, annak közelebb lehet a végösszeg a 300 ezerhez, míg akinek több órára van szüksége, annak értelemszerűen ugrik az ár a felső határ felé.
Kitért arra is, mára elmondható, hogy az oktatóhiány sokat javult, a szakoktatók pedig olyan óradíjak mellett dolgozhatnak, amelyek tisztességes megélhetést biztosítanak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Életveszélyes, amit a balatoni horgászok csinálnak – félezer karó jött ki a vízből

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Újabb történelmi csúcs, egekben az aranyár

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU
