John Paulson többek között arról ismert, hogy 2007-ben nagy fogadást kötött a másodlagos jelzáloghitelek ellen. Most egy amerikai műsorban arról kérdezték, hogy szerinte mi lesz a következő nagy, ehhez hasonló fogadás.

Mint mondta, ez nagyban függ attól, hogy ki van a Fehér Házban és ki irányítja a Kongresszust.

Nagyon aggódnék, ha Harrist megválasztanák, és az általa megfogalmazott adózási és egyéb gazdasági terveket folytatná

- fogalmazott Donald Trump egyik fő támogatója.

A Portfolio átal szemlézett interjúban a milliárdos elmondta: Trump volt elnök és Harris gazdaságra vonatkozó tervei nagyon különböznek egymástól,

  • Donald Trump meg akarja hosszabbítani a hivatali ideje alatt bevezetett 2017-es adócsökkentéseket,
  • míg Kamala Harris hagyni akarja, hogy azok hatályukat veszítsék.

Megjegyezte azt is, hogy utóbbi a társasági adókulcs 21-ről 28 százalékra történő emelését javasolta, és a tőkenyereség-kulcsot 20-ról 28 százalékra akarja emelni.

Közölte, ha Kamala Harris győzelme esetén kivetik a demokrata jelölt által javasolt a 100 millió dollárt vagy annál többet kereső magánszemélyek nem realizált nyereségére a 25 százalékos adót, 

Azt hiszem, ha Harrist megválasztanák, kivonnám a pénzemet a piacról. Készpénzbe és aranyba mennék, mert úgy gondolom, hogy az általuk felvázolt tervek nagy bizonytalanságot okoznának a piacokon

- fogalmazott John Paulson.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!