Egy augusztus végén megjelent kanadai tanulmány szerint 7500 dollár átalányösszeg kifizetésével a támogatott hajléktalanok lakhatási helyzete 99 nappal javult, miközben nem költöttek többet kábítószerre vagy alkoholra, a hajléktalanszállón töltött napok számának csökkenése pedig évente 777 dollár nettó megtakarítást eredményezett személyenként.
A Vice arról számol be, hogy a vizsgált időszakban, 2018 és 2022 között, közel egy éven át figyeltek 115 19 és 65 év közötti vancouveri hajléktalant. A több ezer dollárnyi készpénzt ötvenen kapták meg, 65-en pedig semmit. A résztvevőknek az év végére átlagosan több mint 1000 dollár megtakarításuk volt.
A kutatók szerint a tanulmány „kiegészíti a globális bizonyítékokat, amelyek az alacsony jövedelmű lakosságnak nyújtott készpénzátutalások előnyeit demonstrálják".
Csak annak jó a pénz, aki talpra akar állni
Némi szépséghibája a vizsgálatnak, hogy míg a készpénzben részesülők nem növelték az alkoholra, a cigarettára és a kábítószerekre fordított kiadásaikat, a tanulmány kiszűrte azokat a résztvevőket, akik súlyos drogfüggőséggel és mentális egészségügyi problémákkal küzdöttek.
A kutatók szerint ezzel a túladagolásos haláleseteket és más kockázatokat akartak megelőzni. Azokat is kiszűrték, akik több mint két éve hajléktalanok voltak. A tanulmány társszerzője, Jiaying Zhao szerint azért, mert a vizsgálatban résztvevő nonprofit partnerek úgy vélték, hogy ez kizárná a súlyosabb problémákkal küzdő embereket.
Jiaying Zhao elmondta, hogy egy sokkal nagyobb, szélesebb körű szűrési kritériumokkal rendelkező tanulmányon dolgoznak, de nem tudott részleteket közölni. Hozzátette, a jelen eredmények azt mutatják, hogy a szűrési kritériumokat teljesítő emberek esetében a kormánynak növelnie kellene a jövedelemtámogatást, hogy a hajléktalanoknak újból legyen hol lakniuk és a régi életüket visszakapják.
A kutatók mindkét csoport tagjainak hosszú távú célokkal és pénzkezeléssel kapcsolatos workshopokat és coachingot is kínáltak, de úgy találták, hogy ez összességében nem volt hatással az eredményekre.
Hajléktalanokat költöztetnek be Budán a II. kerület felújított lakásaiba
Budapesten öt rossz állapotú bérlakást is felújítanak hajléktalanok részére. Az utcáról költöztetik be a rászorulókat a második kerület és Kőbánya önkormányzati lakásaiba. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!