A főpolgármester tisztában van azzal, hogy nem utoljára fog megszólalni a HÉV-járatok ritkítási tervéről, de mint írja, a budapestiek érdekéről van szó, nem pedig presztízsharcról.
Karácsony Gergely szerint a levélből három dolog derül ki világosan:
- Az állami MÁV-HÉV igenis három szakaszon brutális járatritkításra tesz javaslatot. Ez tehát cáfolja Lázár miniszter úr ezzel ellentétes állítását.
- Budapestnek a kormánnyal kötött megállapodás szerint is egyetértési joga van ilyen kérdésekben, a főváros jóváhagyása nélkül semmiféle HÉV-ritkítás nem lehetséges. Ez cáfolja Vitézy képviselő úr ezzel ellentétes állítását.
- A BKK részletes hatásvizsgálata, elemzése alapján a MÁV-HÉV járatritkítása nagyon súlyos következményekkel járna, tumultust, késéseket okozna, több százezer budapesti és az agglomerációs településeken élő ember életét nehezítené.
Szájkarate helyett tesszük tehát a dolgunkat, az állami cég tervét Budapest elutasítja. A HÉV-eknek járniuk kell – teszi hozzá.
Nézzük, mi is történt eddig:
Kedden derült ki, hogy brutális járatritkítást tervez az állam a gödöllői, csepeli és ráckevei HÉV-vonalon, mert nincs elég forgalomképes kocsi, ami van, az is 50 éves.
Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója azonnal próbálta tompítani a helyzetet, sajnálatát fejezte ki, hogy a HÉV is a fővárosi közgyűléssel kapcsolatos politikai viták része lett, ez pedig felesleges aggodalmat kelthet az utasainkban. Járműhiány van, döntés még nincs. A régi járművek karbantartását az alkatrészhiány, az új járművek beszerzését pedig az uniós forrásokkal kapcsolatos politikai vita hátráltatja – írta reagálásában.
Másnap Vitézy Dávid riadót fújt a HÉV-ritkítás miatt, összehívta hétfőre a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának rendkívüli ülését, hogy megakadályozza a terveket, egyben nekiugrott Lázár János építési és közlekedési miniszternek is.
Természetes Karácsony Gergely főpolgármester is reagált Facebook-oldalán már akkor leszögezte, hogy mindez Budapest számára teljesen elfogadhatatlan. „Az állam működésképtelenségének a budapestiek nem lehetnek kárvallottjai” – emelte ki bejegyzésében.
Lázár Jánost sem kellett félteni, úgy berágott Vitézyre, csak úgy pattog a sértegetés. Azt írta, úgy látja, hogy „néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is."
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!