A nyugdíjrendszer jelenleg még fenntartható, de hogy ez továbbra is így legyen, ahhoz változásra van szükség – mondta a Növekedés.hu-nak Nagy Koppány.

A hazai 4,6 millió foglalkoztatott közül 1,1 millió aktív nyugdíjkiegészítési szerződés van, noha legalább az összlétszám felének, optimálisan 50-60 százaléknak kellene így tenni

– tette hozzá az MNB biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatója.

Létszám szerint tehát a pénztárak vezetnek jelenleg, de innen is hiányzik a 45 év alatti generáció döntő része (közel 90 százaléka), akik egyelőre nem gondoskodnak önkéntes pénztári megtakarítással nyugdíjas éveik biztonságáról.

Jó példával szolgálhat Csehország, ahol népszerűbbek a nyugdíjpénztári intézmények, a miénkhez képest ötször akkora vagyont kezelnek. Az ő mintájukra alapozva is fel lehetne futtatni az öngondoskodási rendszert, ami ráadásul hosszabb távon az államnak is érdeke


– véli Nagy Koppány.

Ha ugyanis növekszik a lakossági megtakarítási ráta, az hosszú távon a beruházásokat növeli, hiszen ezek az intézményi befektetők állományuk 70-80 százalékát hazai eszközökbe teszik. Ráadásul jelentős a hosszútávú államkötvény-vásárlásuk is, ami ugyanúgy a belső finanszírozást erősíti, mint a lakossági állampapír.

Az ügyféloldali hozam tavaly 21,2 százalék volt, 2023 tehát kifejezetten jól alakult, de a 2022-es év -6,8 százalék veszteséget hozott, így összességében 13 százalék volt az elmúlt két év hozama együttesen. Hosszabb, 10-15 éves távra is érdemes visszatekinteni, látható, hogy

a pénztárak összességében az infláció fölött hozamot, azaz reálhozamot értek el, biztonságosan fialtatva a tagok pénzét.

A megtakarítások közel fele állampapírban van, ezek árfolyama a kamatváltozásra érzékenyen reagál, kamatcsökkenés idején emelkedik. A 2021-22. év  inflációja miatt emelkedő kamatok időlegesen mérsékelték az árfolyamokat, amint beköszöntött újra a kamatcsökkentés, az állampapírok ismét felértékelődtek. Mindehhez a részvénypiacokon tapasztalható árfolyam-emelkedés is hozzájárult - mondta az MNB igazgatója.