Kína feloldotta a belga sertéstermékek behozatalára vonatkozó tilalmat, öt évvel azután, hogy az afrikai sertésinfluenza kitörése miatt az ágazat nem juthatott be a kulcsfontosságú ázsiai piacra. A kínai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Vámügyi Főigazgatóság közös nyilatkozatban közölték, hogy a belga sertés- és sertéshúsexportnak meg kell felelnie a törvényes ellenőrzési és karanténkövetelményeknek – írja a Politico.
A bejelentés néhány órával azelőtt történt, hogy a Kínában állami látogatáson tartózkodó Alexander De Croo belga miniszterelnök találkozott volna Hszi Csin-ping elnökkel. Belgium nemrégiben vette át az EU Tanácsának, a 27 tagállamot tömörítő kormányközi szervezetnek az elnökségét.
Ez nagyon jó hír belga sertéstenyésztőink számára. Határainkon túl is messze ismertek kiváló minőségű sertéshúsukról. A miniszterrel együtt keményen dolgoztam az elmúlt években a kínai embargó feloldásán
– mondta Hadja Lahbib belga külügyminiszter Pekingben.
Belgium az EU nyolcadik legnagyobb sertéstenyésztője és az ötödik legnagyobb exportőre, a blokk sertéshústermelésének mintegy 4 százalékát adja. A 2018 szeptemberi járványt követően 29 ország embargót rendelt el a belga sertéshúsra. Azóta szinte mindegyikük feloldotta a tilalmakat, Kína viszont a végsőkig kitartott.
A belga termelők számára isteni áldással ér fel a döntés, és kis győzelem az unió vezetői számára is ez, akik a kereskedelmi korlátok enyhítésére szólították fel Pekinget a deficit felfutása közepette.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!