Ma, 10 órakor ismét Kormányinfón jelentik be a kormányülésen hozott döntéseket. Orbán Viktor korábban Facebook-posztjában jelezte is, hogy csupa jó hírrel áll majd elő.
Ezek közül is kiemelte a 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatást, melyet a nyugdíjasok is megkaphatnak.
Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak az 5000-nél kisebb településeken, ezt ki fogják bővíteni úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – jelentette be Orbán Viktor a videóban, és hozzátette ezt a korhatár előtti ellátásokban részesülők is igénybe tudják majd venni. Így két év alatt 90 milliárd forint kimegy a nyugdíjasokhoz, akik 5000-nél kisebb településeken élnek – fogalmazott. Ha jól megy, akkor két év után nemcsak folytatják, hanem meg is emelik az összeget, ígérte meg Orbán Viktor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Békét is akar majd Putyin, de előbb a Fekete-tenger maradékát

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
