10 órakor ismét kormányinfón jelentették be a szerdai kormányülésen hozott döntéseket. Orbán Viktor korábban Facebook-posztjában jelezte is, hogy csupa jó hírrel áll majd elő:
A „jó hírekre” egyébként egy külön kormányzati aloldalt is létrehoztak a kormany.hu-n.
A csütörtöki friss makroadatok ezt némileg árnyalták reggel – döcög a boltok forgalma, zsugorodik az ipar –, de nézzük, mivel, mikkel érkezett a kancelláriaminiszter a csütörtöki sajtótájékoztatóra, melyen beszámoltak arról, „mit, miért tesz a kormány”!
Gulyás Gergely bejelentette, hogy „megvédik a nyugdíjakat”
Az egyik legfontosabb tárgyalási pont a kormányülésen a nyugdíjasokat érintette – Gulyás Gergely is ezzel kezdett:
a kormány elkötelezett, hogy a megvédje a nyugdíjasokat, még háborús időkben is.
A cél az, hogy a nyugdíjak értek ne csökkenjen – sőt, adott esetben még emelkedjen is, ne csak reálértéken.
Gulyás Gergely ezt követően elmondta, hogy a 13. havi nyugdíj február 12-én érkezik majd az érintettek bankszámlájára, az ezt követő napokban pedig a postások viszik ki azoknak, akik készpénzben kapják az ellátást.
A miniszter beszámolt róla, hogy „folyamatos támadások érik a 13. havi nyugdíjat” – aki a közmédián követi a kormányinfót, az épp a tájékoztató előtt arról értesülhetett egy Magyar Nemzet-cikk alapján, hogy a közösségi médiában egyes kommentelők, „aktivisták” a Tisza párt egyik csoportjában arról értekeznek, hogy „el kellene törölni a 13. havi nyugdíjat”.
A kancelláriaminiszter szerint
- a 13. havi nyugdíjat támadja a Brüsszel markában lévő ellenzék,
- a Tisza párt szakértői is „változtatnának” rajta,
- Gyurcsányék pedig „eltörölték”,
- de az OECD is azt javasolja, hogy korlátozni, átalakítani szükséges a magyar nyugdíjrendszert.
„A kormány ezeket a javaslatokat nem fogadja el”
– szögezte le Gulyás Gergely.
A nyugdíjasok számára talán a legnagyobb segítség, hogy van rezsicsökkentés – közölte a miniszter, aki szerint ezekben a „háborús időkben” ez talán az egyik legfontosabb.
A szigetelés, házfelújítás komoly nehézséget jelent, főleg a Kádár-kockák esetén. A kormány ebben is segíti most a nyugdíjasokat, miután a vidéki otthonfelújítási programot az idősebbekre is kiterjesztették – erről bővebben itt írtunk.
Így alakultak januárban a korábban már bejelentett intézkedések
A nyugdíjasok után a már korábban bejelentett intézkedésekről hozott friss adatokat a miniszter:
- például a munkáshitelre eddig 9000 kérelem érkezett – átlagosan 3,9 millió forint értékben, azaz a többség „kimaxolja” a 4 milliós lehetőséget –, 2600 kérvényező esetében már a kifizetés is megtörtént;
- a Szép-kártyát januártól már lakásfelújításra is lehet használni az idén, eddig ezzel 6-7000 kártyabirtokos élt;
- míg a saját honlapra adható támogatásért 2700 cég jelentkezett eddig.
Terítéken Rákosrendező: a fővárosé lehet a terület
Gulyás Gergely bejelentette, hogy még a mai nap folyamán megjelenik majd egy kormányhatározat a Budapesti Közműveket érintő rákosrendezői elővásárlásról. A miniszter elmondta, a főváros tulajdonában álló gazdasági társaság bejelentette elővásárlási szándékát a rákosrendezői területre vonatkozóan, a kormány ezt követően ezt tanulmányozta, és a jogi kérdéseket tisztázni kellett.
A kormány az elővásárlási jog gyakorlását tudomásul veszi, a vételár kifizetésére a szerződésben írt szabályok szerint köteles a főváros
– jelentette be Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy mostantól a szerződésben lévő kötelezettségek is a fővárost terhelik, ahogy a fejlesztési lehetőség is Budapestet illeti meg.
Kapcsolódó
A tárcavezető sok sikert kíván ahhoz, hogy a főváros bizonyítsa, az ő kezében jó helyen van a terület, jól tudja azt hasznosítani.
Újságírói kérdésre – mi van akkor, ha a főváros nem tudja időben kifizetni a 12,7 milliárdos előleget –, Gulyás Gergely leszögezte, hogy a hatályos szerződések alapján ilyenről szó sincsen, hiszen a főváros az elővásárlási szándékával kötelezettséget vállalt a szerződésben foglaltakra.
Karácsony Gergely főpolgármester a fenti bejelentéseket Budapest érdekének győzelmeként kommentálta, míg Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, egykori főpolgármester-jelölt csapdát sejt Rákosrendező átadása mögött.
„Harcosok klubja”
„Brüsszel nyíltan kimondta, hogy az ellenzéket támogatja”
– hangzott el a kormányinfón, miközben a miniszterelnök pár perce az alábbit posztolta:
Gulyás Gergely a fentebb már idézett brüsszeli támadásokat arra az újságírói kérdésre mondta, mely szerint van-e itthon párhuzam a szerbiai vagy a szlovákiai tüntetésekkel. A miniszter szerint a magyar kormány mögött álló politikai erők stabilak, így ez az összehasonlítás nem életszerű.
Szövetség az AfD-vel?
Rövid távon semmilyen esélyt nem látok erre
– szögezte le Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a beléphet-e a német szélsőjobboldali AfD a Fidesz által gründolt Patrióták Európáért képviselőcsoportba, mely egyébként az Európai Parlamentben a harmadik legnagyobb pártcsalád.
Nem csitul a népharag Orbán Viktor szövetségesei miatt
Jobbra vagy balra halad tovább Németország a február végi választások után? Erről szól az egyre durvább kampányidőszak, amelyben folytatódnak a tüntetések a konzervatív CDU radikális elképzelései miatt. Az AfD vezetője Magyarországra készül.A korlátlan díjemelés alacsonyabb az inflációnál
A peres eljárások költségeiről is kérdezték a minisztert, egész pontosan arról, hogy miért volt rá szükség. Gulyás Gergely elmondta, hogy évek óta nem történt semmilyen emelés a perköltségnél, de összességében
„az inflációnál kisebb mértékű emelésről van szó”.
A polgári peres eljárások megindításának illetékeiről itt írtunk bővebben. Januártól ugyanis jelentősen megváltozott a polgári peres eljárások megindításakor fizetendő illeték számítása:
- a kisértékű perek megindítása olcsóbbá vált ugyan, de
- a nagyértékűeké jelentősen drágult,
ugyanis a korábbi szabályozás 6 százalékos illetéket írt elő, de alkalmazott egy 1,5 millió forintos felső határt – utóbbi ma már nincsen.
5000 milliárdos beruházástól esett el az ország
Így működik egy jogállam, nem elengedtük (a beruházást), hanem így működik a jogrendszer, szerződések vannak
– mondta az Economx kérdésére Gulyás Gergely a rákosrendezői beruházás befuccsolásáról.
A miniszter szerint optimisták vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy a főváros és a kormány „kéz a kézben” harcol ezért a beruházásért.
Jelen állás szerint ez az 5000 milliárd forintos beruházás befuccsolt.
Az olimpiarendezéssel összehasonlítva a mai rákosrendezői „visszatáncolás” nem vethető össze szerinte: akkoriban megváltozott a politikai közhangulat az olimpiarendezéssel kapcsolatban, így nem is tartottak végül népszavazást, mert azt Gulyás szerint akkor már nem tudták volna megnyerni; míg most a fővárost nem kormánypártiak vezetik, a közgyűlésben ellenzéki pártok vannak többségben.
A friss ipari adatokat firtató kérdésünkre azt mondta a miniszter, hogy ő optimistábban áll ezekhez a számokhoz, szerinte „állnak a fundamentumok”.
Több államközi szerződést is érinthet a Grand Budapest bedőlése
„Erre ma nem tudunk választ adni”
– válaszolta Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a többi államközi – az Egyesült Arab Emirátusokkal kötött – szerződést érinti-e a rákosrendezői Grand Budapest projekt bedőlése. Szerinte ezek a szerződések a két szerződő félen múlnak.
Egy másik újságírói kérdésre elmondta, hogy az arab félnek tegnap este jelezte a kormány a Rákosrendező körüli fejleményeket, hogy „ne a sajtóból értesüljenek”.
Összefoglalóval ért véget a kormányinfó
„A kormány elkötelezett amellett, hogy növelje a nyugdíjak vásárlóerejét, mondta Gulyás Gergely a kormányinfón” – ért véget egy hírblokkal az M1-en a közvetítés.
„Fontos eredménynek nevezte a 13. havi nyugdíjat, amelyet idén február 12-én folyósítanak a bankszámlákra. Ez a költségvetésben 550 milliárdos tételt jelent”
– hangzott el a műsorban. Szintén kiemelték, hogy a miniszter kitért arra, hogy „folyamatos brüsszeli és ellenzéki támadások érik a 13. havi nyugdíjat, a kormány sem az eltörlési, sem a módosítási javaslatokat nem fogadja el”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Újabb megyében pusztít a kor, a szomszédban már rendkívüli állapotot hirdettek

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
