A váci Duna-parton lelt otthonra Kolodko Mihály új, különleges szoborcsoportja. A cápák a környezetszennyezés problémájára és annak mérséklésének fontosságára hívják fel a figyelmet, amelyet alapanyagával is tükrözni kíván. A cápák a Duna partján gyűjtött hulladékokat tartalmaznak, kötőelemük pedig a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) evoBuild termékmárkájához tartozó alacsonyabb szén-dioxid kibocsátású cementből készült beton, melyet a vállalat az idei évben vezetett be a piacra.
Az építőanyag-ipari cég anyavállalatához, a Heidelberg Materials-hoz hasonlóan kiemelten kezeli a klímasemlegesség kérdését, ezért is döntöttek úgy, hogy Magyarországon is elérhetővé teszik az evoBuild termékcsaládot, mely a hagyományos betonnal azonos friss és megszilárdult tulajdonságokkal rendelkezik, azonban minimum 30 százalék, de akár 80 százalékkal is csökkenhet a CO2-lábnyom az előállítás során.
Környezetvédelem két módszerrel
Mindezt ráadásul lehet alkalmazni magas- és mélyépítési monolit vasbeton szerkezetekhez, egyéb vasbeton szerkezetekhez, vízzáró, fagyálló, kopásálló betonszerkezetek építéséhez, „nagy tömegű” betonozáshoz, látszó betonok, esztétikus felületek elkészítéséhez, ipari létesítmények, ipari padlók építéséhez, zöld lakóépületek, társasházak kivitelezéséhez.
Az evoBuild termék mellett minden szoborban érdemi alkotóelemként jelenik meg a Duna-parti hulladék. Elkészítésükhöz ugyanis a kihelyezéshez kiválasztott partszakaszon fellelt szemetet gyűjtött és használt fel a szobrász.
Az ő feladatuk is a bolygónk megmentése
Fenntarthatósági díjakat adott át a K&H önkormányzatoknak, ezzel elismerve klímavédelmi munkájukat. A pénzintézetnél azt tapasztalják, hogy sok önkormányzat rendelkezik saját, önálló klímastratégiával, vagy hasonló települészintű koncepcióval.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg