A halottakkal üzletelő vádlottak ügyében szeptember 9-én zajlott le az előkészítő ülés a Fővárosi Törvényszéken. A Fővárosi Főügyészség vesztegetés elfogadásával – kettejüket több rendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett alakzattal – vádolja. A vádlottak közül egyik sem ismerte el, hogy bűnös, úgy vélik, nem követtek el semmilyen bűncselekményt.
A vádirat alapján egy 33 éves boncmester és biológus végzettségű fiatalembertől, aki a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetében intézte a halott emberek ügyeit, a különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen korrupciós pénzt kínáltak azért, hogy hozzájuk küldje az elhunytak hozzátartozóit, vagy kértek tőle soron kívüli boncolás, valamint valótlan összegű számlák kiállítását kérték a holttestek tárolási díjáról – írta a blikk.hu.A másodrendű, 67 éves vádlott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban dolgozott boncmesterként. A harmadrendű vádlott 56 esztendős, ő a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet boncmestere volt.
Az egyik vállalkozó, N. István másik négy, kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazottnak is ígért jogtalan előnyt, köztük három férfinak – két boncmesternek és egy segédboncmesternek –, illetve egy adminisztrátorként alkalmazott nőnek. A lap úgy tudja, a vesztegető, temetkezési vállalkozóként dolgozó N. István már elhunyt, vele szemben ezért eljárás nem folyik.
.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!