A MOHU közleményében úgy fogalmaz, a januártól induló kötelező visszaváltási rendszerrel (nemzetközi megnevezéssel DRS, azaz Deposit Refund System) minden üveg, fém és műanyag palackos italtermék értékesítésekor palackonként egységesen 50 forint visszaváltási díjat fizet a vásárló, amit visszakap, ha a palackot visszaváltja.
Megjegyzik, hogy azokat a palackokat lehet majd visszaváltani, amelyek 2024. január 1. után kerültek forgalomba és rendelkeznek a visszaváltási logóval, valamint a korábbitól eltérő új vonalkóddal.
A jogszabály 2024. június 30-ig biztosít átmeneti időszakot, amikor még forgalomba hozhatók az új, jelölés nélküli palackok. A visszaváltást kötelező gépi úton a 400 négyzetméternél nagyobb eladótérrel rendelkező üzleteknek biztosítani, amennyiben az üzlet forgalmának döntő része élelmiszer értékesítésből származik. A rendszer a közlemény szerint önkéntesen csatlakozhatnak a kisebb eladótérrel rendelkező üzletek is, szintén gépi visszaváltóként.
Januárban már vihetjük vissza az üvegeket
Az Energiaügyi Minisztérium szerint a kormány célja, hogy minél gyorsabban átállhassunk a körforgásos gazdaságra, ezért alakult át már júliustól a hulladékgazdálkodás, és vezették be a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak többet kell fizetniük a termékeik után keletkező hulladék kezeléséért.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót