A Kreml szóvivője kijelentette, hogy Ukrajna szuverén joga eldönteni, csatlakozni kíván-e az Európai Unióhoz. Moszkva nem kívánja megszabni Kijevnek, hogyan közelítse meg ezt a kérdést - számolt be a Reuters.
A hírügynökség tájékoztatása szerint arra a kérdésre, hogy Ukrajna egy napon csatlakozhat-e az Európai Unióhoz, Dmitrij Peszkov kedden azt mondta: ez minden ország szuverén joga.
„Integrációs és gazdasági integrációs folyamatokról beszélünk. Itt természetesen senki sem diktálhat semmit egyetlen országnak sem, és mi sem fogunk ilyet tenni”
- fogalmazott.
A szóvivő ugyanakkor hozzátette, hogy Oroszország álláspontja ettől nyilvánvalóan eltérő akkor, amikor Ukrajna katonai szövetségekhez való csatlakozásáról van szó.
„Természetesen teljesen más az álláspontunk a biztonsággal kapcsolatos kérdésekben, amelyek a védelemmel vagy a katonai szövetségekkel kapcsolatosak”
- hangsúlyozta Peszkov.
Korábban az ukrán miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy Magyarország blokkolja országa uniós csatlakozását. Ezzel kapcsolatosan Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az Economx.hu kérdésére úgy nyilatkozott:
„Addig nem lehet komolyan beszélni Ukrajna európai uniós tagságáról, amíg az ukránok európai uniós tagországok energiabiztonságát veszélyeztetik és napról napra egyre jobban megsértik az országukban élő nemzeti kisebbségek jogait".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó
