A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint bruttó átlagkeresete 2024 júniusában 642 ezer forint volt, 13,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A rendszeres bruttó átlagkereset 598 200 forintra becsülik, ami az előző év azonos időszakához képest 13,9 százalékkal több. A vállalkozásoknál 595 ezer, a költségvetésben 597 800, míg a nonprofit szektorban 631 300 forintot tett ki a rendszeres bruttó átlagkereset.

Kedvezmények nélkül a nettó átlagkereset 427 ezer, azokat figyelembe véve pedig 442 ezer forintot ért el, illetve 13,1 százalékkal magasabb volt, mint 2023 júniusában.

A reálkereset 9,3 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,7 százalékos növekedése mellett.

A bruttó mediánkereset 518 800, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke pedig 359 200 forintot ért el, 15,3 és 15,1 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.

Többet költünk piára és cigire, mint könyvekre, de ezzel nagyon jót teszünk az országnak

Egyre többet fogyasztunk a boltokban, aminek most már nemzetgazdasági szintű haszna is van. Ám hiába a sok ezermilliárdos bevétel, ha ennek az árát a magyar emberek fizetik meg. Ugyanis elképesztő összegeket költünk alkoholra és dohányáru - lecserélhetnénk akár a gépjárműparkunkat is.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.