A Hughes tűz szerdán a késő délelőtti órákban tört ki, és hat órán belül körülbelül 15 négyzetmérföldnyi fát és bokrot égetett le a Castaic-tó közelében a meredek hegyoldalon, körülbelül 40 mérföldre a harmadik hete pusztító Eaton és Palisades tüzektől – számolt be a Politico.
Bár a régió vörös zászlós figyelmeztetés alatt áll, a szél szerencsére nem volt olyan erős, mint a korábbi tüzek kitörésekor, így a repülőgépek több tízezer gallon tűzgátló anyagot dobhattak ki a térségben.
Kapcsolódó
Egyelőre nem érkezett jelentés arról, hogy épületeket is elértek volna a lángok, de a készültség magas, 4 ezer tűzoltó dolgozik a környéken. A mérsékeltebb szél mellett az is segíti a munkájukat, hogy most nem szembesülnek vízellátási nehézségekkel, mint a többi tűz helyszínein, mivel a közeli Castaic-tóból könnyen tudnak vizet szerezni az oltáshoz. Ennek ellenére a hatóságok
több mint 31 ezer ember evakuálását rendelték el, további 23 ezren pedig evakuálási figyelmeztetés alatt állnak
– közölte Robert Luna megyei seriff.
A közelgő veszély miatt részben kiürítettek egy Castaic megyei börtönt is, a 4295 fogoly befogadására alkalmas intézmény egyik épületéből 470 rabot evakuáltak és másik szárnyba költöztettek. Ha szükséges, valamennyi fogvatartottat kitelepítik.
A kaliforniai Erdészeti és Tűzvédelmi Minisztérium szerint a Los Angeles és Ventura megyéket érintő tűz 14 százalékát sikerült szerda estig megfékezni. A helyzet azonban rosszabbra fordulhat, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön várhatóan 60 mérföld/órára erősödik a szél. Esőt is jósolnak, ami viszont sár-és törmelékhullámmal járhat.
A kritikus tűzveszély miatti vörös zászlós figyelmeztetéseket péntek délelőtt 10 óráig meghosszabbították Los Angeles és Ventura megyében.
A hatóságok továbbra is aggódtak amiatt, hogy a Palisades és az Eaton tüzek áttörhetik a védvonalakat. A közegészségügyi vezetés pedig arra figyelmezetett, hogy az erősödő szél felkavarja a hamut is, amely nehézfémeket, arzént és más káros anyagokat tartalmazhat. Ezért maszk viselését ajánlják a szennyezett levegő miatt.
A Palisades és Eaton tüzek legalább 28 ember halálát okozták, és több mint 14 ezer építményt semmisítettek meg január 7-i kitörésük óta, 22 eltűnt személyt keresnek.
A hatóságok vizsgálják a tűz keletkezésének okát. Eredményeket még nem közöltek, azonban
már több pert is indítottak az Eaton tűz miatt otthonukat elvesztő emberek, azt állítva, hogy a dél-kaliforniai áramszolgáltató berendezései okozták a tüzet.
Kedden az egyik pert felügyelő bíró arra kötelezte a közszolgáltatót, hogy szolgáltasson adatokat a tűz keletkezésének helyén működő áramközpontról.
A szakemberek számításai szerint a tűz valószínűleg továbbterjed majd dél és nyugat felé.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
