Teljes személycserét rendelt el Lázár János építési és közlekedési miniszter a MÁV-Volán csoport vezetőségében és a felügyelőbizottságokban a kiszivárgott információk szerint.
A legnagyobb állami vállalat új elnöksége és a felügyelőbizottságok újonnan megbízott tagjai egytől egyig a hazai és nemzetközi gazdasági élet ismert, meghatározó szereplői, vagy korábban valamilyen állami kulcspozíciót betöltő személyek. Az elnök-vezérigazgató személye azonban nem változik: Pafféri Zoltán a helyén marad.
A Napi.hu arról értesült, hogy a MÁV-Volán csoport vezetőségében és a felügyelőbizottságokban azért a hazai gazdasági élet legfontosabb szereplői kaptak megbízatást, mert
- szakmai és üzleti tapasztalataikkal valódi racionalizálás érhető el a működésben, köszönhetően a versenyszférában megszerzett komoly üzleti és vállalatirányítási tapasztalataiknak;
- az érdeksérelmek ellenére is végre lehessen hajtani azokat a tervezett leépítéseket, amely a középvezetői szinteken komoly feszültségekkel, konfliktusokkal járnak.
Úgy tudjuk, hogy a MÁV-Volán csoportot érintő átszervezések – továbbra is Lázár János vezetésével – folytatódnak. Mivel állami fenntartású, közszolgáltatást végző vállalatról van szó, ezért nem az a legfőbb cél, hogy a piaci tevékenységből minél több profitra tegyen szert az állam, hanem elsősorban az, hogy fenntartása minél kevesebb pénzt emésszen fel a központi költségvetésből. A racionalizálás elbocsátásokkal is jár.
A tervezett elbocsátások kizárólag a vállalatirányítás középső és felsőbb szintjeit érinthetik, vagyis nagyrészt olyan kulcspozíciókat betöltő vezetőket, akiknek nagyobb befolyása van a cégcsoporton belül, ezért eddig „érinthetetlenek” voltak.
A vasúti és a buszos személyszállítás működését közvetlenül végző alkalmazottaknak – jegyvizsgálók, mozdonyvezetők, pályamunkások, buszvezetők – nem kell leépítéstől tartaniuk, az elbocsátásáról nincs szó. Ezeken a területeken a munkaerőhiány már régóta súlyos probléma.
A MÁV-Volán vezetőségében és felügyelőbizottságaiban a hazai és nemzetközi gazdasági élet meghatározó figurái arra is garanciát jelentenek, hogy gyorsan meg lehessen hozni a szükséges csoportszintű döntéseket.
A felügyelőbizottság feladata a vezetői döntések értékelése, felülvizsgálata és a törvényesség ellenőrzése. A testületnek meghatározó szerepe van a vállalati kommunikációban, a pénzügyi tervezésben és számos más területen. Ezért kiemelten fontos, hogy tagjai együttműködjenek a felsővezetéssel.
A vezetőcsere és a felügyelőbizottsági tagok cseréje gyakorlatilag minden leányvállalatot érint. A Lázár János által hivatalos Facebook-oldalán közzétett lista szerint jelentős változás, hogy a legfontosabb leányvállalatok, vagyis a MÁV, a MÁV-Start és Volánbusz vezetésében is elválik egymástól az elnöki és a vezérigazgatói pozíció. A miniszteri bejegyzés szerint az új vezetőségek tagjai:
MÁV Magyar Államvasutak Zrt., igazgatóság
Elnök:
Lepsényi István – a Magyar Suzuki korábbi vezérigazgatója, a Knorr - Bremse Fékrendszerek Kft. korábbi ügyvezető igazgatója; korábbi államtitkár; a Hidrogén Szövetség elnöke
Elnökségi tagok:
- Wáberer György – a Waberer’s International alapítója, korábbi tulajdonosa
- Bogsch Erik – a Richter Gedeon Nyrt. elnöke
- Ratatics Péter – a MOL csoport alelnöke; az INA management-boardjának elnöke
- Parragh László – a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara elnöke
- Deák Tibor – a Rothschild & Co szenior tanácsadója - igazgatója
- Bethlen Miklós – a Morgan Stanley korábbi londoni elemzője; a londoni Kohlberg, Kravis & Roberts tanácsadója; a MidEuropa partnere; a frankfurti Montagu Private Equity igazgatója; a Comitis Capital - ügyvezető partnere.
A MÁV felügyelőbizottságának új tagjai:
Elnök:
- Baranyay László – az MFB korábbi elnök-vezérigazgatója; az EIB igazgatója
Tagok:
- Knáb Erzsébet – az Audi Hungária korábbi személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja; a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány alapító-elnöke, kuratóriumi tagja; a Magyar-Német Ifjúságért Egyesület elnöke
- Koji László – az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke
- Bánáti János – a Magyar Ügyvédi Kamara korábbi elnöke
- Meleg János – munkavállalói küldött
- Halasi Zoltán – munkavállalói küldött
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., igazgatóság
Elnök:
- Barna Zsolt – a Waberer’s International vezérigazgatója
Tagok:
- ifj. Chikán Attila – az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója
- Németh Lászlóné – korábbi nemzeti fejlesztési miniszter
- Puskás András – a Magyar Bankholding zRt. elnöki főtanácsadója
- Sors László – a Nemzeti Adó és Vámhivatalt vezető korábbi államtitkár
MÁV-START felügyelőbizottságának új tagjai:
Elnök:
- Hegedűs Éva – a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója
Tagok:
- Martin A. Dale – a Siemens zrt korábbi elnök-vezérigazgatója
- Naszvadi György – a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára
- Mayer András János – a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet ügyvezetője
- Friedrich Imre – munkavállalói küldött
- Barna István – munkavállalói küldött
VOLÁNBUSZ Közlekedési Zrt., igazgatóság
Elnök:
- Vida József – bankár
Tagok:
- Eppel János – a Porsche Hungaria korábbi vezetője; a VOSZ elnöke
- Tóth Szabolcs – a Waberer’s International pénzügyi és stratégiai vezetője
- Dancsó József – a Magyar Államkincstár korábbi elnöke; az EXIM bank korábbi alelnöke
- Magyar Péter – a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója
VOLÁNBUSZ felügyelőbizottságának új tagjai:
Elnök:
- Németh Lászlóné – korábbi fejlesztési miniszter
Tagok:
- Vereczkey Zoltán – a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
- Szarvas Ferenc – a MÁV korábbi elnöke
- Brauner Béla – munkavállalói küldött
- Fazekas Kovács János – munkavállalói küldött
Miközben a MÁV Zrt. elnöki és vezérigazgatója posztja szétválik, Pafféri Zoltán vezérigazgató a helyén marad, így továbbra is ő irányítja a MÁV-Volán cégcsoport egészét.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!