Los Angeles megye rendőrhatóságának vezetője, Robert Luna seriff helyi idő szerint délután bejelentette, hogy már összesen öt ember halálát erősítették meg, minden holttestre Eaton körzetében bukkantak rá.

Los Angeles környékén és a városhoz tartozó területeken 3-4 helyen ég a bozót, ahonnan lakott területekre terjedtek át a lángok a kedden néhány óra alatt kiterjedt tűzvészben.

Szerdán további épületek, köztük családi házak váltak a lángok martalékává, jóval meghaladva az ezret a házak számában mért veszteséget illetően. A tengerparti Santa Monica településrészen további kitelepítéseket rendeltek el, a már korábban távozásra felszólított 30 ezer emberen felül.

A védelmi minisztérium helyettes szóvivője a Pentagon napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elnök utasítására katonai helikoptereket juttatnak el a tűz elleni védekezéshez, és katonák is bekapcsolódnak a munkába.

Eatonnál a tűz kiterjedése kedden éjszaka néhány óra alatt többszörösére növekedett. Miközben a hatóságok kedden éjszaka még 2200 hektárról beszéltek, addig szerdára meghaladta a 10 ezer hektárt az érintett terület. A lángok az erős keleti irányú szélben Pacific Palisades városrész körzetében is gyorsan terjednek - áll a helyi idő szerint szerda délutáni beszámolókban.

Az oltást nehezíti, hogy az erős szélben nem tudják hatékonyan végezni a légi oltást, valamint a vízhiány is akadályozza a munkát, ugyanis számos tároló kiürült, ezért vízszállítmányokat indítottak útnak.

Kép: BBC

Joe Biden elnök szerdán személyesen kereste fel Santa Monica tűzoltóságát, ahol tájékoztatták a kialakult helyzetről. Az elnök minden szövetségi segítséget megígért a tűzvész elleni fellépés érdekében, és súlyos természeti katasztrófának minősítette a tűzvészt, ami további szövetségi forrásokat nyit meg. Joe Biden első dédunokájának születése miatt tartózkodott Kaliforniában.

A Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) elérhetővé tette a tűzvészek kezelésére létrehozott alapot az érintettek számára, valamint annak érdekében, hogy Kalifornia állam fedezni tudja a védekezéssel kapcsolatban felmerülő azonnali költségeket.

Arizona, Nevada, Új-Mexikó, Oregon és Washington államok segítséget nyújtanak az oltáshoz szükséges eszközökkel, valamint tűzoltókat is küldtek a katasztrófa sújtotta dél-kaliforniai területre.

A tűz keletkezésének pontos okát egyelőre vizsgálják, a lángok gyors terjedését az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökések segítették a Los Angeles körüli bozóttal borított helyeken.

A BBC szerint Hollywood Hillst is elérték a lángok. A Sunset Fire névre keresztelt tűz már a  hírességek otthonainak is helyet adó területeket fenyegeti. 

Amerikai sajtóhírek szerint az alig néhány nappal ezelőtt a Golden Globe-on ünneplő színész házaspár, Leighton Meester és Adam Brody is elvesztette otthonát.