Slusher, aki a Nike-nál eltöltött 26 év után vállalta el új megbízatását, azt mondta, közel hétmilliárd dollárra becsülik a soron következő nyári olimpiai és paralimpiai játékok költségvetését.
Kiemelte, hogy most egy olyan munkába kezdtek, amellyel el szeretnék érni a 2,5 dolláros szponzori bevételt. Ennek nyomán már találkoztak a potenciális amerikai és a nemzetközi támogatókkal, akiket tájékoztattak a kölcsönös előnyökkel járó lehetőségekről
– írja az MTI.
Slusher szerint, miután lezárultak a párizsi olimpia ügyei, exponenciálisan nőtt a 2028-as Los Angeles-i játékok iránti érdeklődés. Szerinte az emberek felismerik, hogy ez egy egyedülálló lehetőség lesz.
Hozzátette, a jelenlegi szponzori bevétel 1,2 milliárd dollár, ami az idei év végére közel 700 millióval egészülhet ki, így hamarosan megközelítik a 2 milliárd dollárt a szponzori szerződéseket illetően, ami kiváló helyzetet teremthet a társaság számára.
A Los Angeles-i nyári olimpiai játékokat a jelenlegi tervek szerint 2028. július 14. és 30. között rendezik meg.
Fellélegezhetnek az öttusázók, Los Angeles várja őket
Előzetesen három sportág maradt ki a műsorból, melyek közül az öttusát és a súlyemelést támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Elhunyt Wachsler Tamás
