Továbbra is pusztító tűzvész tombol Los Angelesben, tíz ember meghalt, közel 10 ezer építmény megsérült vagy megsemmisült, és legalább 130 ezer lakos kapott evakuálási parancsot. Szakértők szerint Los Angeles még nincs túl a veszélyen, és ezek a tüzek az amerikai történelem legköltségesebb erdőtűz-katasztrófájává válhatnak.

Ezt tudjuk pénteken

A Los Angeles megyei orvosszakértő hivatala bejelentette, hogy csütörtök estére megduplázódott a halálos áldozatok száma, így már 10 elhunytról tudnak a hatóságok. Az elhunytak személyazonosságáról, illetve a halálesetek helyszínéről nem közöltek információkat – írja az LA Times.

A hatóságok szerint egész városrészek pusztultak el, eddig közel 10 ezer épület – otthon, üzlet, templom, iskola és egyéb épület – sérült meg vagy semmisült meg a Palisades-i és Eaton-i tüzekben. A megyében közel 180 ezer ember van evakuálási parancs alatt, további 200 ezer ember evakuálási figyelmeztetés alatt áll.

Az oltásban mintegy 2300 tűzoltó segédkezik, az állam minden részéről érkeztek.

Miközben a tűzoltók küzdöttek a gyorsan terjedő tüzekkel Los Angeles környékén, ismét kiszáradtak a tűzcsapok, ez akadályozta őket a hatékony oltásban. A szakértők szerint ezek a problémák rávilágítottak  a városi vízellátó rendszerek sérülékenységére, amelyek nem ilyen mértékű erdőtüzekre épülnek. „A városrészeket ellátó vízrendszer egyszerűen nem képes ekkora mennyiségű vizet több órán keresztül szállítani” – mondta Martin Adams, a Los Angeles-i Vízügyi és Energiaügyi Minisztérium korábbi vezérigazgatója.

Több száz gárdista üldözi a fosztogatókat

Csütörtöki cikkünkben már mi is írtunk arról, hogy a leégett házak közelében megjelentek a fosztogatók, akik megpróbálják ellopni a helyszínről a még használható értéktárgyakat. Mivel ezek az egyének egyre többen vannak, Gavin Newsom kaliforniai kormányzó bejelentette, hogy bevetik a nemzeti gárdát is, mert a rendőrség nem elég erre, ráadásul nekik most ezen felül is van bőven elég feladatuk.

Newsom közleménye szerint a Nemzeti Gárda több száz tagját küldik ki a helyi rendfenntartó szervek kapacitásának növelésére, és forgalomirányító pontokon helyezik el őket a biztonság érdekében.

A helyi rendőrség közölte, „nem toleráljuk azokat, akik a kiszolgáltatott áldozatokat veszik célba”, s bejelentették, hogy már 20 fosztogatót letartóztattak.

Hatvan éve változatlan a város tűzoltóállományának létszáma

Traci Park, a Los Angeles-i 11-es körzet tanácstagja – amely magában foglalja a Pacific Palisades-t is – azt mondta, hogy ebben a régióban folyamatosan keletkeznek tüzek és ez egy olyan közösség amitől eleve nem idegenek a tüzek. Ennek következtében a kerületben élők nagyon jól ismerik a hibás protokollokat, amelyeket egy ilyen vészhelyzetben megkövetelnek tőlük.

„Hihetetlenül frusztráló látni, hogy ugyanezek a problémák megismétlődnek Los Angeles történetének legpusztítóbb katasztrófájában” – közölte Traci Park, majd kiemelte,

Los Angeles városában a tűzoltók száma 50-60 éve változatlan, annak ellenére, hogy legalább 62 új tűzoltóállomásra lenne szükség az átlagos napi igény kielégítéséhez.

„Annyira kevés a létszámunk, hogy válaszidőnk kétszerese a nemzeti szabványoknak” – hívta fel a figyelmet a problémára a tanácstag.

Kép: Getty Images, David McNew

Mindeközben több mint 400 szövetségi tűzoltót, több mint 30 tűzoltó-helikoptert és -repülőgépet, valamint nyolc védelmi minisztériumi C-130-ast szállítanak Dél-Kaliforniába – jelentette be Joe Biden elnök csütörtökön.

Ezenkívül a védelmi miniszter 500 fős futótűz-mentő egységet delegált a helyszínre a védelmi osztagtól.

Elérte a veszélyes szintet a levegőminőség

A levegő minősége „egészségtelen” szinten áll Dél-Kalifornia számos részén, mivel a tomboló erdőtüzek füsttel és hamuval töltik meg a levegőt.

Nem sokkal éjfél után San Marinóban, az eatoni tűz közelében 431 volt a levegőminőségi index az IQair szerint. Ez az index jócskán a „veszélyes” kategóriába tartozik. Emiatt levegőminőségi riasztások vannak érvényben a régió számos részén. A városi tüzek füstjei azért veszélyesebbek a hagyományos erdőtüzek füstjénél, mert minden ég, ami a tűz útjába kerül: fém, gumi, műanyag, ezek részecskéi pedig mind bekerülnek a levegőbe.

dd
Nemcsak a tűz, a füst is veszélyes a helyiekre

A szakértők szerint a finom részecskék mélyen behatolhatnak az emberek tüdejébe, míg a rossz levegőminőség súlyosan érinti a krónikus betegségben szenvedőket, a terhes nőket és a fiatalokat.

Elmaradt a Kings és a Lakers meccse, a Rams Arizonába költözik

Az NFL a Los Angeles Rams hétfő esti, Minnesota Vikings elleni play off meccsét a kaliforniai inglewoodi SoFi Stadionból az arizonai State Farm Stadionba helyezte át a közbiztonság érdekében.

Az NHL elhalasztotta a Los Angeles Kings szerda esti mérkőzését és szintén elmaradt a város NBA csapatának, a Los Angeles Lakers csütörtöki, Charlotte Hornets elleni hazai mérkőzése.

Erős szélre számítanak, nehéz lesz oltani

Az oltási hadműveleti részlegének vezetője csütörtökön éjjel úgy nyilatkozott, arra számítanak, hogy a szél és a szárazság tovább nehezíti az erőfeszítéseket a jövő héten.

A Los Angeles-i Nemzeti Meteorológiai Szolgálat azt közölte, hogy péntek reggelre felélénkül a szél, és legalább péntek délutánig viharos sebességű lesz a tűzövezetben. Ez ugye azért probléma, mert eleve szárazság van és az erős szél miatt könnyebben terjed a tűz. A helyiek csapadékért imádkoznak, ám a meteorológiai szolgálat szerint erre semmi esély sincs.

„Life imitating art”

Számos híresség posztolt arról a közösségi médiában, hogy elvesztette otthonát. De mielőtt listázzuk, kik váltak otthontalanná, nézzük meg a Los Angeles-i tűzvész egyik legkülönlegesebb, egyben legszomorúbb történetét.

Az óriási sikert arató This is Us című amerikai sorozat két főszereplője Mandy Moore és Milo Ventimiglia a sorozatban egy házaspárt alakítottak, Rebecca és Jack Pearsont. A történet során a családi házban váratlanul tűz üt ki, és arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonukat, amely később le is égett. Ez volt a fikció. A valóság pedig az, hogy Mandy Moore magyar idő szerint csütörtök hajnalban arról számolt be az Instagramon, hogy el kellett menekülniük, mert veszélyben volt a házuk, majd néhány órával később bejelentette, hogy a családi otthon totálisan megsemmisült. A színésznő férjével és 3 gyerekével, köztük egy 4 hónapos babával vált otthontalanná.

Péntek hajnalban pedig Milo Ventimiglia közölte, hogy porig égett a háza. A színészt a CBS híradós stábja kísérte el egykori házának helyszínére.

Milo Ventimiglia egész szomszédsága a földdel lett egyenlő, s mikor a híresség házának romjai között sétált, csak annyit mondott: „Life imitating art” – Az élet utánozza a művészetet. A színész felesége egyébként várandós, a 9. hónapban jár, bármelyik nap megszülethet a babájuk.

Ezek a sztárok érintettek

Los Angeles ad otthont Hollywoodnak, Amerika szórakoztató központjának és számos hollywoodi hírességnek is. Mivel megszámlálhatatlan mennyiségű A-listás színész, zenész, énekes, sportoló lakik a környéken, rengetegen vannak, akik érintettek a tragédiában. Ezáltal egyre hosszabb az a lista, melyen azok a sztárok szerepelnek, akiknek odaveszett lakóhelyük a tűzvész miatt.

  • Elsőként jelentett tragédiájáról Billy Crystal, aki 1979 éve élt házában feleségével
  • Leégett Mel Gibson háza is, aki sokat nem tudott tenni a helyszínen, hiszen éppen Ausztráliában forgat
  • Érintett Jeff Bridges is akinek malibui otthona égett le a Palisades-tűzben
  • Szintén malibui háza veszett el Paris Hiltonnak is
  • Mandy Moore altadenai otthona és férje szomszédos zenei stúdiója vált porrá
  • Milo Ventimiglia Malibuban található háza éget le
  • Érintett még Adamy Brody, Anthony Hopkins, John Goodman
  • De odalett Miles Telles, Eugene Levy és Anna Faris háza is

Evakuálták Reese Withersppont, James Woodsot, Mark Hamilt, Steven Spielberget, John Legendet, ám ők egyelőre még nem adtak helyzetjelentést arról, hogy mi történt otthonukkal.

Tömegével mondták fel a Los Angeles-i biztosítók a lakásbiztosításokat az elmúlt években

A kaliforniai biztosítási minisztérium legfrissebb adatai szerint

2020 és 2022 között a biztosítótársaságok 2,8 millió lakástulajdonosi kötvényt nem újítottak meg az államban. Ezek közül 531 ezer Los Angeles megyében található, ahol jelenleg tüzek pusztítanak.

A probléma tovább eszkalálódott az elmúlt néhány évben. A kaliforniai biztosítók nem hajlandók új kötvényeket kiadni azokon a területeken, amelyekről úgy vélik, hogy nagy erdőtűz-kockázatnak vannak kitéve, ez pedig az állam jelentős százalékát érinti.

Az erdőtüzek egyre növekvő veszélye miatt a biztosítótársaságok tehát visszavonulnak a fedezet nyújtásától Kalifornia e pusztító katasztrófák által veszélyeztetett nagy területein, s ez egész állam válságává vált a lakástulajdonosokat illetően.

Cikkünket folyamatosan frissítjük...