Az előző elnökség mandátumának lejárta után új elnököt, elnökhelyettest és ügyvezető elnökséget választott szerdai tisztújító ülésén a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) - tájékoztatta a szövetség az MTI-t.
Erdős Mihály, a Mabisz eddigi elnöke előzetesen már jelezte, hogy nem kíván a tisztújításon indulni. Az újonnan felálló ügyvezető elnökség
- Holló Bence eddigi elnökhelyettest, az NN Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját választotta a szövetség elnökévé,
- helyettese Zatykó Péter, az Alfa Vienna Insurance Group Zrt. elnök-vezérigazgatója lesz.
A Mabisz új vezetője megköszönte elődje munkáját és az elnökség támogatását.
„Célom, hogy az elkövetkezendőkben a Mabisz elnökeként az előttünk álló kihívásokra összpontosítsunk" – fogalmazott Holló Bence a Mabisz közleménye szerint.