Emmanuel Macron az Európai Unió gazdasági jövőjéről vélekedett pesszimistán a berlini Globális Párbeszéd konferencia egyik panelbeszélgetésén. Szerinte Washington és Peking teljesen lehagyja az Európai Uniót – írta meg a Politico. Arról is beszélt, hogy az unió 2-3 éven belül teljesen kieshet a világpiacról, ha a megszokott gazdasági menetrendet követi.
Túlszabályozunk és alulmaradtunk a befektetésekkel.
Kapcsolódó
Az Európai Unió meghalhat, nagyon fontos pillanat előtt állunk – figyelmeztetett az elnök, aki szerint Európa lemaradásban van az Egyesült Államokkal és Kínával szemben olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia, a védelem és a biztonság.
Macron kijelentette, hogy teljes mértékben egyetért Draghi meglátásaival, és azzal, hogy Európának sietnie kell azok végrehajtásával.
Hangsúlyozta, sokkal többet fektetnek be, sokkal előrébb járnak, így az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP) tekintve az elmúlt három évtizedben az Amerikai Egyesült Államok 60 százalékos növekedést produkált, Európa csak 30 százalékot.
A jelenlegi szociális modellünkkel ez nem tartható fenn – tette hozzá Emmanuel Macron. Ha azt akarjuk, hogy egyértelműen versenyképesebbek legyünk, és meglegyen a helyünk ebben a többpólusú világrendben, akkor egyszerűsítenünk kell – fogalmazott a francia elnök.
Kína és az Egyesült Államok nem tartja tiszteletben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályait.
Macron szerint az Európai Uniónak sem kell így tennie. Nem azt javaslom, hogy próbáljunk protekcionistává válni, ez egy szörnyű világ, de legalább legyünk tisztességesek. Az iparunkkal, a gazdáinkkal, az emberekkel – tette hozzá.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!