A mezőgazdasági termelők és a méhészek a szombattól hétfőig tervezett tüntetésre két fővárosi helyszínt foglaltak le: gyülekezőhelyként a Népligetet, a demonstráció valós területeként a pesti alsórakpart Parlament és Lánchíd közötti szakaszát.
A tüntetés érdemi részét, a traktorok belvárosi megjelenését vasárnapra időzítik, hétfőn pedig petíciót akarnak átadni az agrárminiszternek.
A demonstrációval arra akarják felhívni a figyelmet, hogy egyre nehezebb talpon maradni a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak.
Ha a kormány agrárpolitikájában nem történik változás, a magyar gazdák négyötöde mehet tönkre jövőre.
A jelenlegi árak és költségek, kiemelkedően jó termésátlag mellett is jó, ha nullás évet tudnak majd produkálni a gazdák.
A nepszava.hu beszámolója szerint a tiltakozó gazdáknak az alacsony felvásárlási árak mellett a támogatások, a jogi környezet kiszámíthatatlansága okoz nehézségeket.
A tüntetés célja a figyelemfelhívás mellett az is, hogy a gazdák valódi érdekképviseletet hozzanak létre a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) helyett.
A méhészek is csatlakoztak a gazdákhoz, mert az ukrán méz importját engedélyezése „rettenetes” helyzetbe hozta őket.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen nagyra sikerül a dermonstárció. A sok támogató visszajelzés ellenére nem tudni, hányan vonulnak fel, traktorral Budapestre jutni nem olcsó mulatság, vannak, kik autóval, tömegközlekedéssel érkeznek, és sokan maradhatnak távol félelemből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!