Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a MÁV, rekkenő hőségben, a síneken állva tájékoztatta a médiát a társaság.

Mint ismert, vasárnap este kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvarnál, azóta áll a forgalom, se kimenő, se bejövő forgalom nincs a Keletiben. 

A sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy

5 kocsi siklott ki – ezek MÁV-os kocsik – az utolsót éppen most emelik a helyére

– mondta a helyszínen Váczi Viktor, a társaság szóvivője.

Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója, akit Lázár János múlt héten rúgott ki, és aki még szeptember 1-ig betölti a tisztséget, elmondta, hogy az 5 kisiklott személykocsikban

az incidens során személyi sérülés nem történt.

Így néz ki a protokoll

Pafféri kifejtette, hogy ilyen helyzetre létezik protokoll, megvan a hivatalos sorrendje, hogy mit kell tenni. Jelenleg takarítják a helyszínt, utána vizsgálat következik, majd helyreállítás.

Jelen pillanatban is 100 ember dolgozik a megoldáson, a vezérigazgató szerint szerencsére nem hibásodott meg a felsővezeték, a sérült járműveket alulról emelték vissza sínekre.

A MÁV első embere szerint holnap délelőttre állhat helyre a közlekedés, legkésőbb holnap délelőtt visszaadják utasoknak a keletit

Addig a konkrét okokat a rendőrség és vasúti szakemberek vizsgálják.

Ez történhetett valójában

Németh Réka arról számolt be, hogy

elsődleges szemrevételezés alapján a váltó egyik berendezése tört el, de azt még nem tudják, hogy ez ok vagy okozat.

A pályaműködtetési és beruházási vezérigazgató-helyettes elmondta továbbá, hogy egy daru elindult Szolnokról, már itt volt Budapest térségben, de szerencsére nem kellett használni, mert alulról vissza tudták emelni a kocsit. A daru használatának elkerülése azért rendkívül fontos, mert szinte az összes felsővezetéket el kellett volna bontani, az pedig hosszadalmas helyreállítást igényelt volna a vonalon.

Amikor tudomásukra jutott az incidens, azonnal életbe lépett az vonatkozó forgatókönyv, hogy mit is kell tenni ilyenkor. Mivel 3 irányból jönnek a Keletibe a vonatok, azonnal meg kellett oldani ezeken a vonalakon a vonatpótlást. Kőbányáról, a rákosmentéről és Kelenföldről is fordították vissza a vonatokat.

Amint a pályamunkálatok befejeződnék, és a vonal alkalmas lesz a vonatközlekedésre, azonnal visszaállítják a menetrendszerű közlekedést – közölte a MÁV.

Majdnem tragédiába fulladt az incidens

Újságírói kérdésként elhangzott az a jelenség, amelyet vasárnap Vitézy Dávid is említett, miszerint majdnem ütközött két szerelvény. Pafféri Zoltán erre azt mondta,

a másik vonat vezetője az előírt utasítások szerint járt el, vészfékezéssel állította meg a vonatot.

Ezen a vonalon 40 km/h-s sebességkorlátozás van érvényben, ami ebben az esetben is elégségesnek bizonyult az ütközés elkerülésének érdekében.

s
Pafféri Zoltán a baleset részleteiről tájékoztat
Kép: Economx, Hartl Nagy Tamás

A MÁV vezérigazgatója azzal folytatta, hogy nemzetközi sztnderdek vannak a vasúti, pályafenntartásban, hogy milyen gyakorisággal, milyen vizsgálatokat kell végezni, és ezen vizsgálatok alapján állapítják, meg, hogy a pálya alkalmas-e közlekedésre. 

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy váltóhiba áll az esemény mögött, Németh Réka pedig azt mondja, több száz hasonló váltó van az országban, ma-holnap az összes hasonlót megvizsgálják.

Lázárt is tájékoztatták

A MÁV vezetősége arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a Keleti Pályaudvar leállása napi 100 ezer utast érint, és erről valamint a többi részletről is a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatták a közlekedésért felelős minisztert, Lázár Jánost is, aki továbbra sem szólalt meg az ügyet illetően.

Pafféri szintén újságírói kérdésre elmondta, jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a kár 100 milliós nagyságrendű lehet, illetve hozzátette, hogy ha mégis darut kellett volna használni a kiemeléshez, akkor további 3-4 napig állt volna a pályaudvar forgalma.

Keletiben nincs forgalom, a minisztérium hallgat, teljes a káosz

Pocsék héten van túl a magyar vasút: balesetek, síntörés és kisiklott egy vonat az egyik legfontosabb fővárosi pályaudvaron. A közlekedési minisztérium egyelőre hallgat, míg a MÁV hétfőn 13 órakor tart sajtótájékoztatót a kialakult helyzetről. Bővebben→