Magyarországra érkezett három újabb Vectron-mozdony. A lépés része annak – a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére vonatkozó – vállalásnak, amit Lázár János építési és közlekedési miniszter a január elején tartott Közlekedésinfón fogalmazott meg. Ennek keretében
csak 2025-ben 15 nagyteljesítményű dízel és 40 db villanymozdonnyal, összességében tehát 55 db korszerű mozdonnyal bővül a vasúti járműparkunk.
2026 első félévében további 15 korszerű villanymozdony érkezik még.
Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően 2026 nyaráig a napi forgalomban közlekedő minden második villamos mozdonyunk korszerű lesz, az IC járatoknak pedig közel 90 százaléka fog korszerű, nagyteljesítményű mozdonnyal közlekedni.
Ez az elmúlt 30 év legnagyobb mozdonyflotta-erősítése, ami érdemben járulhat hozzá a kiszámíthatóbb, pontosabb vonatközlekedéshez.
A most Magyarországra érkezett Vectronokat továbbiak követik: a nyári menetrendváltásig közel egy tucatnyi ilyen típusú villanymozdony érkezik folyamatosan.
A már „hazaérkezett” 3 mozdonyt a MÁV dolgozói átvizsgálják és felszerelik a vállalatcsoport szabályai által megkövetelt műszaki eszközökkel. Ezt követően megkapják az új mávos arculatukat, és megkezdhetik szolgálatukat a MÁV-csoport flottájában.
Az utasok előreláthatólag már februárban találkozhatnak velük a mindennapokban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg