Javában zajlik a MÁV és a Volán integrációja, eközben sorra kapra szárnyra a bezárásokról szóló értesülések. Egyes források szerint 150 mozdonyvezetőt vezényelnének át a „leterhelt” vasúti vonalakra, amelyeken jelenleg csak túlórák árán biztosítható a menetrend a hatalmas létszámhiány miatt. Ezzel párhuzamosan viszont járatokat csökkentenének, illetve zárnának be – ismertette a HelloVidék.
Eszerint a Viharsarokban, Észak-Magyarországon, és bizonyos dunántúli területeken 16-17 vonalat érintő járatcsökkentéssel, felszámolással kellene számolni.
Más források szerint a mellékvonalak bezárása után a budapesti előváros utasait is buszra tenné az Építési és Közlekedési Minisztérium. Így a vonal déli, Dabas-Kecskemét szakaszán augusztus 17-től expresszbuszokat indítanának a vonatokkal párhuzamosan, míg a vonatok közül minden másodikat megszüntetnék.
Zlati Róbert, a Vasutasok Szakszervezetének érdekvédelmi alelnöke a portálnak elmondta, hogy komoly létszámhiánnyal küzd a társaság, és félő, hogy ha nem lesz megfelelő utánpótlás, annak beláthatatlan következményei lehetnek.
A szakember szerint nagyon sok ellentétes mozgásról hallani manapság, ami azért is furcsa, mert Lázár János, építési és közlekedési miniszter nemrég egy 10 ezer milliárd forintos vasútfejlesztési programot lengetett be.
Bár a fentiek elég egyértelműen hathatnak, ennek dacára érkeznek olyan hírek, amelyek mintegy 150 mozdonyvezető átcsoportosításáról és járatcsökkentésről, felszámolásról szólnak.
Ez a felszabadítás azonban csak akkor lehet sikeres és hatékony, ha az adott vonalon a teherforgalom is megszűnik. Ha marad, akkor a pályát továbbra is karban kell tartani, személyzet kell a forgalom biztosításához, irányításához. Érdemi költségcsökkenés tehát nem lesz
– mutatott rá a szakember.
A döntés ilyen értelemben szerinte igazából az, hogy ha a személyszállítás levonul, de az árufuvarozás megmarad, akkor ennek megfelelően a pályavasúti személyzet is megmarad-e vagy sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!