A MÁV-VOLÁN-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazás történt 2023-ban. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, mindebben meghatározó szerepet játszott a vármegye- és országbérletek rendszere, amelynek köszönhetően a közösségi közlekedéssel utazók ugyancsak olcsóbban, egyszerűbben és szinte korlátok nélkül vehették igénybe a MÁV-VOLÁN-csoport szolgáltatásait.
A MÁV-START belföldi járatain 2023-ban csaknem 178 millió, a nemzetközi vonatokon pedig közel 3,4 millió utazást mért a vasúttársaság, ezzel új rekordot ért el. A pandémia előtti utolsó két év 138-139 milliós belföldi utazásszámát is sikerült jelentősen felülmúlni. Minden eddiginél több járatot állított forgalomba a MÁV-START: tavaly már 1,2 millió vonat közlekedett, 130 ezerrel növelve a járatok számát 2019-hez képest, és 50 ezerrel 2022-höz viszonyítva.
A belföldi és nemzetközi vonatokon tavaly mintegy 181 millió utazás történt, ezzel a MÁV-START rekord utasforgalmat ért el.
A Volánbusz járatait összesen 585 millióan, ez 65 millió utazással múlta felül a 2022-es adatokat. Tanítási napokon csaknem 5,5 ezer busz, 42,5 ezer helyközi és 12600 helyi járat szolgálja ki az utasokat. A minél korszerűbb és környezetbarát utazás biztosítása érdekében 2018. óta már 2500 új járművet állított forgalomba a Volánbusz.
A HÉV-ek utasforgalmában érezteti még leginkább a hatását az otthoni munkavégzés (home office) elterjedése, de 2022-höz képest tavaly így is 7 millióval több, csaknem 71 millió utazáshoz vették igénybe a zöldfestésű kötöttpályás járatokat.
Az utazások növekedését számos tényező alakította:
- egyrészt a tapasztalatok alapján a helyközi közösségi közlekedésben az átlagos utazási távolságok növekedése figyelhető meg;
- másrészt a 2023 májusában bevezetett kedvező árú vármegye- és országbérletek a növekvő üzemanyagárak együttes hatásával lendületet adtak a távolsági utazásoknak, de a többi szegmensben (elővárosi, feláras távolsági, regionális) is a járványhelyzet előtti szintre emelkedtek az utazások.
Mindeközben a járványhelyzet idején, illetve azt megelőzően és követően is számos szolgáltatásfejlesztést, kínálat bővítést hajtottunk végre, melyek elsősorban az elővárosi és távolsági jellegű, illetve a Balaton elérését javító intézkedések voltak. Folytattuk a menetrendek összehangolását is a kényelmesebb és kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.
Növekvő tendencia figyelhető meg a turisztikai célú utazások esetében is.
Hazánk látványosságaihoz, illetve a tóparti pihenő- és strandolóhelyekre is egyre többen a közösségi közlekedést választva utaznak. Budapest és a Balaton között, illetve annak térségében az utazásszám évek óta növekszik, az Erzsébet-táborokba évről évre rengeteg gyermeket utaztatnak és a nagyobb távolságú osztály- és csoportos kirándulások esetében is a vasúti utazás került előtérbe. A nemzetközi utasforgalom is szinte minden relációban növekszik, az európai trendekhez hasonlóan.
A vármegye- és országbérletek hatása:
Az értékesítés tavaly április végi kezdetétől idén január 30-ig már mintegy 4,7 millió ország- és vármegyebérletet vásároltak az utasaink. Ennek
- 35 százaléka országbérlet,
- 65 százaléka pedig vármegyebérlet;
- a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet örvend a legnagyobb népszerűségnek, a teljes értékesítés 29,5 százalékát teszi ki.
Az új bérletkonstrukciót használók egyszerűen, olcsón és korlátlanul vehetik igénybe a közösségi közlekedést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!