Az eső egy szakaszon alámossa a vasúti pályát, ezért szerdától szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között. A pályafelújítás várhatóan a jövő év elején kezdődik és fél évig tart majd, ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat.
A MÁV tájékoztatása szerint a rendszeres vágánydiagnosztikai vizsgálatok már korábban feltárták, hogy
Kapcsolódó
a Székesfehérvár-Szombathely-vasútvonal Szentgál-Városlőd-Kislőd-szakaszán a csapadékvíz elvezetése nem kielégítő, a felgyülemlett nedvesség alámossa a pályát.
A vasúttársaság ezért a soron következő felújítási időszak kiemelt beruházásaként tervezett a mélyszivárgó építésével, a biztonságos közlekedés érdekében pedig ideiglenes sebességkorlátozást vezetett be az érintett szakaszon.
Az elmúlt napok esőzései nyomán végzett vizsgálatok viszont azt mutatták, hogy
a pálya állapotának romlása felgyorsult, így a felújítási munkálatokat is a lehető lerövidebb idő alatt elő kell készíteni és végre kell hajtani, ezért le kell állítani a vasúti közlekedést.
A vasúttársaság már korábban megindította a szükséges beszerzési eljárásokat, így már a jövő év legelején megindulhat a pályaszakasz felújítása, az ehhez szükséges források rendelkezésre állnak.
A pályafelújítás várhatóan fél évig tart a Szentgál-Városlőd-Kislőd-szakaszon. Ez idő alatt a MÁV-csoport autóbuszokkal biztosítja a közlekedést Veszprém és Ajka között. Az InterCity vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni