Bár a tavalyi Black Friday a várakozásoknál gyengébben teljesített a Média Marktnál, az idén optimistán tekintenek a szezon elé, mert úgy látják, a fogyasztást és így a bolti vásárlásokat érintő számok jól alakulnak és elsősorban arra alapoznak, hogy beindult a kiskereskedelmi forgalom.
Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója szerint egész novembert Fekete Péntekké teszik. Az Indexnek elmondta, legnagyobb eséllyel a vásárlók 48 százaléka okostelefont, tabletet, okosórát vásárol majd, 32 százaléka a szórakoztatóelektronikai termékekből válogat, de a legnagyobb keletje a háztartási kis- és nagygépeknek lesz, számításaik szerint a vásáról 62 százaléka visz ilyen berendezést.
A november már akkora forgalmat generál, mint a december, és ez a két hónap együttesen az éves árbevétel több mint 20 százalékát adja – mutatott rá Szilágyi Gábor.
A MediaMarkt Magyarországnál a vásárlók jellemzően online hozzák meg a döntéseket, ami után offline rásegítést kapnak az üzletekben – mondta Karczub-Lehoczky Fanni marketingigazgató, aki hozzátette, a vásárlók 63 százaléka várja az akciós árakat, és 23 százalék ingyenes szállítást is keres és elvár.
Az átlagos vásárlási érték 90 ezer forint az összes termékkategóriában, tehát ennyit terveznek költeni a magyarok a Black November alatt – állapította meg az áruházlánc kutatása. Szilágyi Gábor rámutatott,
Magyarország az ártörvényt az egyik legerősebben alkalmazza, és ez kikényszeríti, hogy amikor egy vásárló áthúzott, akciós árat lát, az valóban tényleges akció legyen.
Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években nagy tisztuláson ment át a piac, ugyanis korábban voltak csalások az árakkal, most már nincs ilyen, a valódi csökkentett árat látják a boltokban. Tehát a termék eredeti árát látjuk áthúzva.
A MediaMarkt 1997-ben nyitotta meg első magyarországi üzletét, és mára 40 offline áruházzal rendelkezik, amelyből 18 Tesco áruházakban működő shop-in-shop üzlet. A vállalat több mint 1400 embernek ad munkát és több mint 200 beszállító partnerrel működik együtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt