Ha valaki egy másik országban tervezné a következő néhány évét eltölteni, akkor most a legjobb választás számára Nyugat-Európa lehet, amennyiben figyelembe veszi a Mercer globális tanácsadó cég legújabb életminőségi jelentését. Ebben a városokat a külföldiek számára nyújtott vonzerejük alapján rangsorolták – számolt be a Bloomberg.  

A Mercer világszerte 241 város életkörülményeit elemezte, 39 tényezőt vizsgálva, köztük a politikai és társadalmi környezetet, az egészségügyet, az oktatást, a szabadidős lehetőségeket és a lakhatást. Ennek alapján állították fel idei rangsorukat.

Az idei lista első helyén a svájci Zürich áll, majd Bécs és Genf következik a festői európai városok által uralt top 10-ben.

Zürich a kiemelkedő közszolgáltatások, az alacsony  bűnözési ráta, az élénk kulturális élet és a fenntarthatóság iránti elkötelezettség miatt került az élre. A jelentés összeállítói hozzátették ugyanakkor, hogy itt meglehetősen magasak a megélhetési költségek.

Ha valaki egy távolabbi helyet keresne, annak az ötödik helyen álló Aucklandet érdemes megfontolnia, míg az egyetlen észak-amerikai ajánlat a top 10-ben, Vancouver a hetedik helyen szerepel.

Íme tehát az a 10 város, ahol a legjobb az életminőség egy külföldi szemszögéből:

  1. Zürich, Svájc
  2. Bécs, Ausztria
  3. Genf, Svájc
  4. Koppenhága, Dánia
  5. Auckland, Új-Zéland
  6. Amszterdam, Hollandia
  7. Frankfurt, Németország
  8. Vancouver, Kanada
  9. Bern, Svájc
  10. Bázel, Svájc.

Szingapúr a legjobban rangsorolt ázsiai város, a tavalyihoz képest egy helyet esett vissza, a 30. helyre. Hongkong a 76. helyen áll.

Los Angeles ugrott a legnagyobbat előre, 26 helyet javítva a 44. helyre került, köszönhetően a bűnözés, a levegőminőség és az internet-hozzáférés javulásának.

Boston a 32. helyen áll az amerikai városok rangsorában, New York a 45. 

London öt helyet javítva a 40., míg Edinburgh és Glasgow az 50., illetve az 53. helyet szerezte meg.

Sydney három helyet esett vissza, a 12. helyre, megelőzve a 20. helyen álló Melbourne-t és a 29. helyen álló Canberrát.

Ami pedig szűkebb pátriánkat illeti:

a kelet-európai városok, mint például a csehországi Prága (63. hely), a lengyelországi Varsó (78. hely) és a magyarországi Budapest (79. hely) életminősége az elmúlt években enyhén romlott.

Ezek a városok különböző kihívásokkal szembesültek, a többi között a gazdasági instabilitással, a politikai zavargásokkal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel, amelyek hatással voltak a lakosok jólétére - állapítja meg a jelentés.

Végül nézzük, melyek a legkevésbé ajánlott helyek a világon egy külföldi életre. 

A lista utolsó helyezettjei a szudáni Kartúm és az iraki főváros, Bagdad lettek.

Íme a tíz legrosszabbnak ítélt város:

241. Kartúm, Szudán

240. Bagdad, Irak

239. Bangui - Közép-afrikai Köztársaság

238. Szanaa, Jemen

237. Port-au-Prince, Haiti

236. N'djamena, Csád

235. Damaszkusz, Szíria

234. Kinshasa, Kongói Demokratikus Köztársaság

233. Ouagadougou, Burkina Faso

232. Tripoli, Líbia.

„A digitális nomádok és a rugalmas munkavégzés korában a Mercer adatai azt mutatják, hogy a legkívánatosabb úti célok azok, ahol a magas életminőség és a megfizethető megélhetési költségek keverednek” - összegezte Yvonne Traber, a Mercer globális mobilitási vezetője.