A Gazdasági Versenyhivatal 1,2 milliárd forintos bírságot szabott ki a Homlok-csoport cégeire tavaly decemberben, egy vasútfelújításra kiírt közbeszerzési eljárás kapcsán. A tenderre Homlok Zsolt érdekeltségei jelentkeztek a legalacsonyabb, 18,5 milliárd forintos vállalási árral, mégis az egykori após, Mészáros Lőrinc V-Híd Zrt.-je nyerte el a munkát, 35,5 milliárd forintos ajánlattal.
A versenyhivatal nem azt vizsgálta, hogyan nyerhetett a kétszer drágább ajánlat, hanem azt, hogy Homlok cégei összejátszhattak más ajánlattevőkkel. A GVH szerint kartellgyanú merült fel, ezért szabták ki a megabírságot.
Kapcsolódó
A 24.hu információi szerint azonban ezzel nem ért véget az ügy:
a versenyhivatal feljelentést is tett, így Homlok Zsoltnak nemcsak a büntetést kell kifizetnie, hanem akár börtönbüntetést is lehet a történet vége.
A versenykorlátozó megállapodás büntetőjogi következményekkel járhat: egytől öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki érte.
A lap cégközlönyből kiderítette, hogy
csődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a Homlok Építő Zrt., és a bíróság úgy döntött, hogy további döntésig ideiglenes fizetési haladék illeti meg a szombathelyi székhelyű céget.
Homlok Zsolt érdekeltségéről van szó, aki korábban azzal került a címlapokra, hogy 2017-ben feleségül vette Mészáros Lőrinc kisebbik lányát. Ám a házasság később megromlott, sajtóhírek szerint Homlok Zsolt 2023. májusában elhagyta a felcsúti házat, és egy budapesti lakcímet jegyeztetett be állandó lakcímként, és a Properitusban meglévő üzletrészét Mészáros Ágnes egyszerűen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül átruházta volt férjére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót