A nyár alaposan megviselte a méheket, ami miatt sok helyen kevesebb lesz télire a méhcsaládok száma.
A novenyvedoszer.hu cikke szerint a hőségben folyamatosan gondoskodni kellett az itatásukról, hűteni kellett a családok kaptárait. Sok volt a beteg család is, ezeket el kellett pusztítani, mert az antibiotikumos gyógykezelés nem megengedett.
Árgyelán János, az Országos Méhészeti Egyesület Békés vármegyei szaktanácsadója szerint jelentősen megrendítették a méhésztársadalmat a tíz éves mélypontra süllyedő felvásárlási árak, valamint a Távol-Keletről az unióba folyamatosan beérkező méz, ami jelentősen rontja az esélyeinket.
„A februári erős felmelegedés miatt korán kezdődött a méhészek munkája, amihez a méhcsaládoknak és a méhészeknek egyaránt alkalmazkodniuk kellett. A méhek nem tudták követni a gyors időjárás változást. Az aszály is közrejátszott, hiszen a repcetermés alatt nem volt elegendő csapadék, csak a virágzás vége felé, ezért abból tudtunk valamennyit pergetni. A tavaszi fagyoktól is megijedtünk, mint minden évben, hiszen március vége és április eleje mindig fagyos, így a megyében idén is elérte a fagy az akácosokat. Ennek ellenére szép eredmények születtek, illetve akik vándoroltatták a családjaikat a bevált területeikre, azok még jobban jártak” – magyarázta a szakértő.
A napraforgó – hasonlóan más növényekhez – korábban virágzott egy hónappal, viszont a nagy hőség és aszály ellenére is jó mennyiséget pergettek a méhészek.
Ezért tudják lenyomni a magyar mézet az ázsiai hamisítványok
Tisztességes versenyfeltételeket követel a magyar méhészek számára az agrártárca. Most ugyanis ezek hiányoznak az uniós piacról.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!