Varga-Bajusz Veronika annak kapcsán, hogy az idei tanévkezdés egyik fő témája a mobiltelefon-használat volt, a Hír Tv műsorában azt mondta: a mobiltelefon-korlátozással kapcsolatos új szabályok bevezetését felmérések előzték meg, ezek pedig azt mutatták, hogy mind a szülők, mind a tanárok egyetértenek az intézkedésekkel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormányrendelet nemcsak egy világszerte aktuális helyzetre reflektál, hanem korábbi gyakorlatokat szabályoz le, sok magyarországi iskolában ugyanis már korábban kezelték a rendelethez hasonló módon a mobiltelefonok használatával kapcsolatos problémákat.

Az államtitkár ezzel együtt kijelentette:

a rendelet pusztán a nem oktatási célú mobilhasználat esetében fogalmaz meg tiltást, hiszen oktatási céllal továbbra is lehet, sőt, bizonyos képzések esetében támogatott mobiltelefonokat használni az iskolákban.

Példaként rámutatott, hogy a szakképzésben például komoly hangsúlyt kap a digitalizáció, s már több mint 700 digitális tananyag áll a diákok rendelkezésére.

Az államtitkár a szakképzésről szólva beszámolt arról, hogy a most induló tanévben több mint 300 ezer diák kezdi meg tanulmányait e formában. Szerinte egyre többen választják a szakképzéseket, a technikumi képzéseket a gimnáziumok helyett.