Raisz Anikó az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés azon törekvés része, hogy Magyarország minél gyorsabban átálljon a körforgásos gazdaságra.
Az államtitkár hozzátette, hogy július óta a brüsszeli elvárásoknak megfelelően bevezették a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elv szerint fizetniük kell a termékeik után képződő hulladék gyűjtéséért, elszállításáért és kezelésért.
Januártól pedig megkezdődik a biohulladék széles körű elkülönített gyűjtése is, amely biztosítja, hogy a hasznosítás eredményeként minél nagyobb tisztaságú anyag kerülhessen vissza a természetes szervesanyag-körforgásba, valamint hogy a hulladéklerakókon lerakott települési hulladék lebomló tartalma csökkenjen.
A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a háztartások az elkülönített gyűjtési rendszerben egy erre a célra rendszeresített hulladékgyűjtő edényben gyűjthetik a konyha zöldhulladékot, mint amilyen például a zöldség- és gyümölcsmaradék, kávézacc, tojáshéj vagy a teafű.
A gyűjtést a koncessziós társaság végzi majd, de a kijelölt hulladékgyűjtő pontokra mi magunk is leadhatjuk a biohulladékot. A kerti zöldhulladék átvétele változatlan marad.
Drága lesz a palackos víz, érdemes leszokni róla
Ötven forintba kerül majd az ásványvizes palackok darabja a visszaváltási rendszer jövő évi bevezetésével. Egy ember könnyedén elfogyaszthat minden áldott nap egy üvegnyi vizet, vagyis csupán csak az ásványvizes palackokra fordított éves költés személyenként mintegy húszezer forintra rúghat.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!