A Molnak kisebbségi, nem-operált részesedései vannak két szénhidrogén-kitermelő mezőben Iraki Kurdisztánban – válaszolta az Economx érdeklődésére a társaság, hozzátéve, hogy mivel a Mol nem operátor, mindössze egy kis létszámú helyi irodát tart fenn Erbilben.
A Mol dolgozói és befektetései nem kerültek veszélybe és zavartalan a működés
Kapcsolódó
– közölte megkeresésünkre a cég.
Hétfőn késő este az iráni Forradalmi Gárda légicsapást mért Irak félig autonóm Kurdisztán régiójának fővárosában, Erbilben, az Egyesült Államok konzulátusa melletti lakónegyedben. Bagdad tiltakozásul visszahívta nagykövetét, Teherán pedig kitart amellett, hogy egy izraeli kémközpontra mértek támadást.
Multimilliomos áldozat
A végrehajtott csapásokat Masrour Barzani iraki kurd miniszterelnök „a kurd nép elleni bűncselekménynek” tartotta, amelyben legalább négy civil meghalt és hat megsebesült, egyben hozzátette, hogy alaptalanok az iráni vádak egy izraeli kémbázisról.
Iraki biztonsági és egészségügyi források szerint az áldozatok között van a multimilliomos kurd üzletember, Peshaw Dizayee és több családtagja is, akik meghaltak, amikor iráni rakéta csapódott be az otthonukba – számolt be róla a Reuters, megjegyezve, hogy sokan a konfliktus eszkalációjától tartanak.

Franciaország azzal vádolta Iránt, hogy megsértette Irak szuverenitását, Washington pedig „meggondolatlannak” ítélte a támadásokat, megjegyezve, hogy egyetlen amerikai létesítményt sem ért csapás. Az Irakban és Szíriában állomásozó amerikai és nemzetközi erők készültségben vannak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát